Kerekedés, forgolódás és a pillangók

Így a 17. hét derekán már pocakosodok rendesen, legalábbis magamhoz képest :). Az egy dolog, hogy soványság soha nem voltam, de azért derék tájékon nem igazán voltak gondjaim, így most minden apró növekedést nagyon is látok, és főleg érzékelek annak ellenére is, hogy ez a külvilág számára esetleg nem is olyan szembetűnő, hacsak nem épp egy keresztcsíkos felső van rajtam.

És ezennel elérkeztünk az alvás problémájához...Én, aki megrögzött hason alvó vagyok, immár képtelen vagyok hason feküdni, ugyanis "valaki" elkezdett terjeszkedni odabenn. Már háton se a legjobb, úgyhogy maradt a klasszikus kismama pozíció, az oldalt fekvés. Na, hát ez az, amit én soha nem csináltam! És elég nehéz megszokni, sokat forgolódok, vergődök ide-oda, és ehhez természetesen hozzájárul a folyamatos hajnali mosdóba járkálás és az is, hogy folyamatosan be van dugulva esténként az orrom (ez is normális jelenség ilyenkor, csak persze én ezzel nem vagyok kisegítve...).

A pocaknövekedés szépséges része pedig, hogy megjelentek a kis pillangók a hasamban :). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a természetes gyomorbéli mozgolódások mellett elkezdtem érezni valami egész mást is, persze még csak lágyan, pillangószárnycsapás-szerűen, de egyértelműen. Ez már a fiam, akinek napról napra egyre erősödnek a kis csontjai. A mozgolódást kívülről még nem lehet érzékelni, egyelőre csak ő és én érezzük, de hamarosan lepacsizhat az apjával is, szerintem már csak pár hét kérdése :)

Számok, arányok, kockázatok...

Alacsony kockázat - ez lett az eredménye az integrált vérvétel eredményemnek, amivel mindenféle rendellenesség előfordulási esélyét vizsgálták. A leletemen egy halom szám szerepel, ezeket természetesen egyesével végig bogarásztam, hogy mi micsoda és milyen a normál értéke, mindenhol a normális kategóriában vagyunk. Ami talán a legfontosabb, hogy a Down kórra vonatkozó arányunk 1:8500-hoz (mihez tartás végett 1:1000-ig tekinthető ez jónak). Azt hiszem, ez a legszebb karácsonyi ajándék most :)

Ja, és egyébként a mért adatok alapján egy picivel előrébb járunk, mint gondoltuk, tehát ez a mostani már a 17. hét :)

"Menjünk el boltba kisfiam..."

Egy ideje rádöbbentem arra, hogy mekkora király, most már beszélhetek magamban, hiszen igazából ketten vagyunk, így a gyerekemhez dumálok :). Nagyon furcsa, de néha tényleg olyan érzés, de úgy érzem magam, hogy már tényleg ketten vagyunk, ő meg én, ez sokkal másabb, mint ha azt mondanám: én meg a kerek pocakom. Így hát, kezdem megérteni az olyan kismamákat, akik ilyeneket mondanak: "ElfáradTUNK./ MegyÜNK a boltba./Most alszUNK egy jót!/ FőzzÜNK egyet! stb." Eddig ezen csak nevettem, hogy mennyire kis béna, de most már én is ezt csinálom! :O Jó, azért igyekszem nem az őrületbe kergetni ezzel a környezetem...

Fiammal való kapcsolatom ápolása végett beszereztem az első kis kütyüjét, egy felhúzható, mosolygós, dallamos kis plüss csillagot (vagy virágot, whatever...). Ezennel meg is van az első, rendszeres közös programunk esténként: felhúzom és meghallgatjuk, meg persze ezzel együtt próbálom énekelni is, kisebb-nagyobb sikerrel. Sokszor Szabi is csatlakozik hozzánk, nagyon cukik ezek a kis együtt töltött percek :), együtt simizzük a pocakomat, dúdolászunk, aztán alvás. Szeretjük és várjuk nagyon a kisbabánkat, jó kis család leszünk!

Fanatikus és fantasztikus anyu

Ahogy egyre inkább kerekedek és egyre többen tudják azt, hogy gyereket várok, egyre több véleményt, jótanácsot, okosságot kapok. Anyáktól, szingliktől, fiataloktól, idősöktől - lényeg az, hogy mindenkinek van valami mondanivalója. Én egyáltalán nem bánom ezeket, sőt élvezem, sok mindent elmond az egy emberről például, hogy mi az első mondata egy kismamához, hogyan áll hozzá ehhez az egész gyerekvállalósdihoz. Természetesen voltak egészen meghökkentő reakciók: "Te terhes vagy?!" - című kérdés feltevése olyan hangsúllyal, mintha legalábbis azt kérdezné, hogy leprás vagyok-e..., vagy a nyersen mókás "Aztak*rvaaa :D!!!", ezutóbbi nyilván a legcukibb kutyaütő cimborák szájából hangzott el leggyakrabban és legcifrábban. Voltak olyan srác barátaim, akik a hír hallatán nemes egyszerűséggel rátapadtak a hasamra, hogy így tanulmányozzák az akkor (kb. 11-12. hét) még nem is látszódó pocakomat. Nehezen, de végül sikerült a tudtukra adnom, hogy nem, ez a bébi még nem fog megmozdulni :)

És persze ahogyan elmélyülök várandósságomban,úgy csimpaszkodik rám szerteágazó indáival a már említett kismama biznisz is...A jó anya-rossz anya ellenpáros ezzel együtt mindig ott lebeg a fejem felett, és érzem, látom magamon azt, az olykor kifejezetten gyermeki bizonytalanságot, ami egy újfajta identitás kialakulásakor jellemző. És ez az üzletág persze erre épít :) Majd idővel meglátjuk, hogy én mennyire dőlök be ezeknek, illetve mennyire leszek képes függetleníteni magam és csakúgy önmagamból fakadóan fantasztikus anyu lenni, nem pedig egy fanatikus, boltkóros női lény, aki bekebelez mindent, amit csak rásóz ez az üzleti szektor...

Na jó, most, miután kellőképpen kibölcsészkedtem magam, jöjjön néhány emészthetőbb, tényszerűbb közlemény :) 16 hetesek vagyunk, és van újabb ultrahang képem, azaz 2 is, valamint a hír: 100%, hogy kisfiam lesz! Gondolkodtam, hogy vajon ez mivel másabb, mintha lányom lenne. Igazából azt hiszem, semmivel egyelőre. Nálunk nem lenne így se,úgy se princesshellokitty csillámság, ahogyan pókemberes amorf nindzsaterminátortranszformer bábuk sem a polcon - legalábbis addig nem, amíg mindezt én döntöm el. Utána meg úgyis alkalmazkodni kell majd az óvodai kapitalista trendkövetéshez, nincs mese, nem lehet pont az én gyerekem a kirekesztett különc csak azért, mert az anyjának önkényesen, ilyen-olyan tekintetben van némi problémája a fogyasztói társadalommal és egyéb úri huncutságokkal. Úgy látszik, ma nem lehet elnyomni missz bölcsészannát...Kárpótlásul íme csodálatos kicsi fiacskám 16 hetes képei:

Az UH-n ismét nagy volt a mozgolódás, kapálózás, sokféle irányból láthattam őt, aminek nagyon örülök :) Egyébként voltam háziorvosnál, átnézett jónéhány leletet rólam és közölte, hogy makk egészséges vagyok, még vashiányom sincs, meg tök jó a májakármicsodámnak az értéke (ezek szerint az elmúlt 10 év mégse volt oly' nagyon meredek, vagy csak betonból van a májam...). Egy, azaz két szóval tehát: minden rendben.

Karácsonyi ajándék gyanánt volt szerencsém hozzájutni néhány újabb fantasztikus kismama ruhához. Félelmetes, hogy milyen iszonyú nehéz volt rátalálni olyan alapdarabokra, mint egy sima fekete szoknya és egy sima fekete farmer. A kismamaboltok nagy része olyan ruhadarabokat árul ugyanis, amiket 70 évesen se vennék fel. Az egy dolog, hogy most a legeslegelső szempontom a kényelem, de ebből egyes gyártóknak vajon miért következik az, hogy egyben slampos viziszörny is szeretnék lenni? Na mindegy, a lényeg az, hogy én győztem: meg vannak a kis alapdarabok! Csak mert fantasztikusan fanatikus vagyok ;)

Szabi és a fejőgép

Amikor az én egyetlenem meghallotta ezt a szót, először elfehéredett, majd elkezdte körülírni ezt a számára abszolút ismeretlen, horrorisztikus tárgyat. Elmondása és elképzelése alapján a fejőgép így néz ki:

Szóval az ő kis hapsi fejében megjelent az, ahogy ez a szerkezet kapcsolatba lép az én bizonyos testrészemmel néhány deci tej érdekében.

A férfitásadalom halálra rémült tagjainak üzenném, hogy az emberi mellekre szakosodott fejőgép valahogy így néz ki:

Ez már azért emészthetőbb ugye? :)

Ami még az esküvő biznisznél is durvább...

...az a kismama/baba biznisz.

Gondoltam én, hogy a gyerektéma drága dolog. De én itt elsősorban olyan általános és hosszú távú dolgokkal azonosítottam ezt, mint pl. óvodáztatás, sulis tankönyvek, különórák, tinik ruhatára és buliztatása, fesztiváloztatása, meg hát majd később az egyetem...Nem :) A probléma sokkal hamarabb kezdődik, és ebben a témakörben különösen igaz, hogy a termékek, szolgáltatások iránti vágyadat szépen kidolgozott, színes-szagos marketing és pszichológiai eszközökkel alakítják ki. A fő sugallat persze mindig ez:

"Mi az, hogy drága?? Hát van neked szíved?? Na ugye..."

Ez nagyon hasonló az esküvőshöz, ami valami ilyesmi volt:

"Mi az, hogy drága?? Dehát ez a TE életed nagy napja! Na ugye...".

A bökkenő az, hogy míg ezutóbbit simán kivéded azzal, hogy "na ÉN képes vagyok erről lemondani, vagy olcsóbban megoldani, a szerelem úgyis ingyen van" (hehe, amúgy nem teljesen hiszek ezutóbbiban, de ez egy másik poszt témája lehetne/lesz:)), a gyerek téma húzósabb, mert hát a hormonoktól túlterhelt, leendő anya, aki még azt se tudja, mi az, hogy anyának lenni, persze, hogy az égvilágon semmit nem akar megvonni az ő egyetlen kicsikéjétől. Nem magától, hanem a gyerekétől. Na ez az: a kismama biznisz látszólag nem rólad szól, hanem a születendő gyerekedről. Még amit közvetlenül magadnak veszel (pl. kismama farmer), az is a gyerekért van. Látszólag :) Mert persze a lecsupaszított igazság magja mégiscsak te magad vagy, a te anyai identitásod, illetve annak igazolása önmagad és a külvilág felé:

"Igen-igen jó vagyok, én tényleg jó vagyok, hát nem látjátok?! Vettem ilyet is neki, gondoltam arra is, felelős szülő vagyok ugye??"

A kismama csak kapkodja a fejét: az meg mi és mire jó és kell az nekem (vagyis: NEKI)? És persze aztán szépen el lesz ám magyarázva, hogy miért igen, sőt.... :) Éppen ezért kismama témában remek PR cikkeket lehet írni, nem nagy kihívás a dolog szerintem, mert a gülü szemekkel érdeklődő kismama társdalom nem utasítja el zsigerből még a direkt reklámokat sem, mindenre figyel, mindent tudni akar, minden érdekli, aminek köze van a kis gügyögő csöppséghez. Még egy sima reklámot is simán elfogadunk kedves jótanácsként, hát nem borzalmas? :)  Nehogymár az én gyerekem maradjon ki/le valamiből/ről! Ja, hogy sokba kerül az a valami?

"És most komolyan a gyerekemtől vonjam meg ezt, csak azért, mert én itt anyagiaskodom? Hát majd hagyom tán éhezni, meg rongyokban járatom később? Ilyen szar anya leszek?? Hát mégis mi másra kéne az a pénz? Netán magamra, meg a pórias kis nyaralgatásomra, a gyerek meg oldja meg magának a problémáit?! Na nemár, hogy azon a nyavalyás magánvizsgálaton múljon a jövője, vagy a néhány tízezer forinttal drágább babakocsin a kis popsijának a kényelme stb."

Na ugye...

Gömbhal

Kedves férjem ezzel, a címben szereplő névvel látott el, amikor először állapítottuk meg: elkezdett kerekedni a hasam :). Erre körülbelül pár napja lettünk figyelmesek, egészen ezidáig semmi különösebben észrevehető jele nem volt annak, hogy babát várok. Sajna már nem kényelmesek az eddig oly' nagyon szeretett, enyhén csípő fazonú csőnadrágjaim, kivagyok az övnek még a gondolatától is, na és persze rosszul vagyok mindentől, ami akár egy kicsit is kényelmetlen. Jó, valljuk be, én soha nem hordtam olyan dolgokat, ami pl. egy kicsit is meggátol abban, hogy mások számára néha meghökkentő, sőt ijesztő tempóban közlekedjek x-ből y-ba...
Tehát hétvégén be is szereztem néhány nagyon hasznos és ráadásul még mutatósnak is mondható kismama ruhadarabot. Érdekes élmény volt belebújni ezekbe a cuccokba, igazából az első gondolatom az volt, hogy eddigi életemben végig idióta voltam, hogy nem a kismama osztályon vásároltam magamnak mindent! A bandázzsal ellátott nadrág eddig soha nem tapasztalt kényelmet és védelmet jelent a derekamnak, és mégis tök jól néz ki. A felsőtestem vonalát csak diszkréten követő felsők miatt pedig messziről elkerülhető a sima, szűk női felsők okozta kötözött sonka effektus, mégis csinosak. A kismama melltartó merevítő nélküli, extra rugalmas szerkezetét pedig azt hiszem, nem kell különösebben méltatnom, el lehet képzelni, mekkora király érzés, amikor egy fémmerevítős, műszálas szörnyeteg helyett ebben létezhetem :)
Ééééés, végre elkezdtem tornázni! Kismama tornára járok, jelentem, ma voltam másodszor a héten :) Tök chill, minden mozdulat lassú, főleg a derekat, hátizmokat, mellizmot, csípőt, karokat, popsit mozgatja meg és ami nekem nagyon tetszik, hogy normális kis popos zene megy, nem az a monoton brutál techno, ami néhány sima aerobic órán, amikor is néha úgy éreztem magam, mint egy teljesítménykényszeres nőstény-terminátor...Persze nem mondom, néha az se rossz, főleg, amikor péppé akarom verni a bűntudatot, amit egy túlvállalt karácsonyi vacsora okoz :) De ez nem most van.
És hát kaja. Imádok enni, jaj :) Még az a nagy szerencsém, hogy viszonylag egészségesen étkezem, nem nasizok gyümölcsön kívül mást (oké, néha 1-1 túrórudi, vagy hasonló lecsúszik...), persze a vacsival most is küzdök, ma is bevágtunk Szabikámmal 1-1 jól megpakolt házi hamburgert. Ez az én nagy szenvedélyem, a közös vacsizás, jó ízű együtt evés a férjemmel, barátaimmal, családommal. Ez nehezen működik 1 szelet rozskenyér meg 1 pohár natúr zsírszegény élőflórás stb. joghurt mellett, valljuk be...Nem baj, igyekszem nem elhízni.
És ha már hízás: meg van az első kg hízásom, így már csak 7 kg maradt a szigorú dokim által engedélyezettből. O-óó...

Soha ne higgy egyetlen embernek. Akkor se, ha szakember.

Telefonálás 1., Nődoki

- Jó napot Doktor úr, Biróné vagyok, érdeklődni szeretnék, hogy AFP-re önnek kell beutalót adnia, vagy a háziorvostól kérjem?
- Üdvözlöm Anna, hátöizé, nem, azt nem a háziorvos adja, szaladjon be a Maros utcára és XY, az ismerősöm majd ad önnek egyet.
- Rendben, köszönöm, még egy kérdésem lenne, a táppénzzel kapcsolatos dolgokat kinél kell intézne...
- HÁZIORVOS, Anna, az HÁZIORVOS, visszhall!
- Viszhall, köszö... (itt már bontotta a vonalat).

Telefonálás 2., Védőnő

- Szia Ági, figyu, kicsit össze vagyok zavarodva, mást mond a doki, mást olvasok a neten, a kérdésem az, hogy AFP-re kinek kell a beutalót adnia?
- Szia! Hú, hát szerintem a nőgyógyásznak.
- Okés, nekem a doki azt mondta, hogy menjek be a Maros utcába valami ismerőséhez, aki majd ad nekem.
- Hm...az lenne a reális egyébként, ha azt a Doktor úr végezné, abban a kórházban, ahol ő rendel.
- Szerintem is, de azt mondta, azt nem lehet, mert én nem abba a kerületbe tartozom, ugyebár magánrendelésére járok.
- Hú, akkor nem tudom, mindig ping-pongozik egymás közt a háziorvos és a nőgyógyász.
- Okés, köszi azért, majd megoldom valahogy.

Személyesen a háziorvosnál

(kivizsgálás és oltásbeadás után):
- ...Rendben, annyi kérdésem van még, hogy a Doktornő tud-e nekem AFP-re beutalót adni?
- Hát éppenséggel tudok, de ezt nem a Doktor úrnak kéne adnia?
- Én nem tudom :)
- Jó, végülis miért ne.
- Szuper, köszönöm! És van még egy olyan kérdésem, hogy a táppénzzel kapcsolatban öntől kell papírt kér...
- Neeeem, NEM, ezt Doktorúrtól kell, és majd azt kell behozni nekem, mindenek előtt tehát vele kell egyeztetnie és csak utána velem.
- Hm, rendben...

Telefonálás 3., egy magánklinikán végzett, TB által nem támogatott vizsgálatot (ún. integrált teszt) végző orvossal:

- Jó estét Doktornő, ma már pár kört lefutottam emiatt, és most jutott eszembe, hogy azért önt is megkérdezem: AFP vizsgálat benne van az integrált teszt második részében?
- Benne igen.
- Akkor arra nem kell külön mennem?
- Nem arra nem kell. Doktor úr nem mondta, hogy ez benne van ebben az integráltban?
- Nem mondta. De akkor köszönöm az infót! :)

Tegnapi napom kb. 10 telefonálásából kiragadott 3 db + 1 személyes egyeztetés pillanatképe volt ez... :)

Kaja, pia, igen, nem

Sokan kérdezték, hogy na mi a helyzet a kajákkal, piákkal. Hát, igazából elég ad-hoc jellegű, mikor mit kívánok meg és azt hogyan is szeretném elfogyasztani. Itt egy lista, ami azért nagy általánosságban igaz lehet rám:

Szeretem, AKAROM:

- tejföl, sajt
- sima kefir
- gyümölcsök minden mennyiségben, mindenféle
- borsmenta tea - hányinger ellen kiváló :)
- túrós csusza
- krumpli bármilyen sütött/főzött formában, a tócsni előnyben, jó sok tejföllel
- savanykás ízek --> citrom evés magában :)
- pizza (főleg az, amit Szabi készít, annak valami elképesztően jó tésztája van!)
- müzli (nem szelet, hanem a tejjel evős) és gabonapehely
- sajtos-hagymás melegszendvics ketchuppal :)
- KÓLA (igen, tök gáz, de nagyon szuper émelygés ellen, alig bírom megállni, hogy ne igyak minden nap)
- Mekis sajtburger (szintén a gáz kategória, de ölnék érte akármikor, persze azért havi 2-3 db-nál többet nem engedélyezek magamnak :) )
- alkoholmentes sör néha igen jól esik :)
- hetente 1-2 dl vörösbor :P

Nem szeretem/nem szabad :( :

- tonhal :(
- tengeri kütyük
- kaukázusi kefir
- csirkehús
-  nemes penészes sajtok :(
- a sonkáért nem igazán rajongok, mondjuk ez eddig is így volt, de most fokozottabban :)
- grill zöldségek
- általában az édes sütik nem mennek

Hát, asszem most így ennyi így hirtelen. De majd bővítem még, ha eszembe jut valami.

Crazy anyu, komoly anyu

Ismerőseim és barátaim kétféle véleménnyel vannak rólam általában, ha a szülői szerepről esik szó (függetlenül attól, hogy tudnak-e a várandósságomról). Az egyik csoport szerint szuper szülő leszek, úgy ahogy vagyok, a másik csoport mosolyogva ugyan, ám kissé több komolyságra, "felnőttes" viselkedésre int, és bízik abban, hogy ez hamarosan bekövetkezik majd az én esetemben is, ahogy kell/kéne.

Meglehetősen sokat gondolkodom én is ezeken a szerepeken...Először is azon, hogy valójában milyen is vagyok? Éretlen és laza, vagy ez azt jelenti, hogy nyitott gondolkodású? Nagypofájú, ami egy másik megvilágításban őszinte? Szórakozott, ami utalhat kreatív gondolkodásra? Igazából én egyet tudok érteni minden megvilágítással, biztos, hogy egy-egy tulajdonságnak meg vannak a pozitív és negatív vetületei is.

És milyen szülőnek kéne lennem? Lazának, vagy komolynak? Liberálisnak, konzervatívnak? Irtózom ezektől a kategóriáktól. Azt tudom, hogy szeretni fogom és már most is odáig vagyok ezért a kis - egyelőre - kb. 8 cm-es kölyökért :) Biztos, hogy halálra fogom magam aggódni, amikor sírni fog az elején, vagy amikor életében először lesz beteg. Az is egészen bizonyos, hogy nem fogok ráerőltetni mindenféle szerepet, nem fogom belegyömöszölni a "csupa-kék-kisfiú" vagy a "csupa-pink-kislányka" skatulyába. Arra fogok törekedni, hogy anyaként nagyon közel álljak majd hozzá, azt szeretném, ha olyan anya lennék, akivel akármit meg lehet osztani, nem akarok tabukat, amik eltávolítanak egymástól. Emellett szeretnék értéket közvetíteni, álomszerű és "kirakat-szagú" helyett használható, de emberséges értékrend alternatívát mutatni, és azt szeretném, ha olyan anya lennék, aki bármilyen borzalmas baromságot jobban tolerál, mint a hazugságot. Ja, és szeretném, ha a gyerekem úgy szeretne és tudna velem együtt bulizni, mint az én szüleim tették/teszik velem, és ha arról van szó, akár egy sárban tocsogós fesztiválozást is bevállaljak majd vele/miatta. Az biztos, hogy a tanulásban nem lesz kibúvó, viszont azt is remélem, hogy nem leszek egy zsarnok, aki csak az oktatási rendszer egyszerű 1-5-ig terjedő skálájában méri majd a gyerekét, sárba tiporva ezzel a méltóságát és valódi erényeit. Satöbbi, satöbbi.

Ilyen leszek? :) Biztos sokan tervezik az elején, hogy ilyenek, meg olyanok lesznek/nem lesznek, aztán a gyerekük egy kis elkényeztetett, deviáns, hisztis dög lesz (lásd: én :D), vagy éppen egy kis mániákus, tudálékos, taposógép stréber (lásd: nem bántok senkit :) ).  Vagy véletlenül egészen "normális" (hoppá, ilyen nincs is). Azt tudom, hogy ha mindig a gyerekem lesz az első helyen és nem az én céljaim vele kapcsolatban, akkor nagy baj már nem lehet. Ez bazi nehéz lesz, de sosem fogom feladni :)

Orrcsont pipa, nyakiredő rendben, és talán kisfiú...

Orvosommal való megnyugtató legutóbbi találkozásunk alkalmával megkaptam a további teendők listáját. A 12. heti ultrahang ezek közül az első, majd ha itt minden okés, akkor ezt kell követnie egy rakás egyéb vizsgálatnak, amivel nem traktálnék senkit, mert nem érdekesek egyáltalán :) Ami annál inkább közlésre méltó, az az előbb említett UH.

Csütörtökön (nov. 14.) voltunk, megdöbbentő volt a látvány! Ott láttuk a kis kölyköt, mocorott, forgolódott ide-oda, kis keze, lába, feje is egyértelműen kivehető volt. Fantasztikus! És mindez az én pocakomon és súlyomon még nem is látszik. Habár ez már nem sokáig lesz így. Szóval. A baba egészséges az eddigiek alapján. A szonográfus (ő végzi az ultrahangos vizsgálatot) rögtön kiszúrta az orrcsontot, ami azért megnyugtató, mert az orrcsont hiánya utalhat pl. a Down-kórra. Szintén elsősorban az említett betegség miatt fontos a nyaki redő vizsgálata, aminek a normál értékes max. 3 mm. A mi kicsikénké 1,63 hál' Istennek :) 

Nos, most pedig dobpergés...az első ultrahang szerint gyerekünk neme KISFIÚ! Persze ez még nem 100%, ám legközelebb, azaz december elején már biztos választ kaphatunk majd erre. És hogy mi lesz a neve? Eddig a Benedek tűnik a legesélyesebbnek. Ám szívesen veszünk javaslatokat :) 

Itt láthatjátok háttal, oldalt fekve az én kisfiamat:

Időközben már terjednek a hírek is, eltelt ugyanis a kritikus időszak, véget ért az első trimeszter, tehát most már akár a Blikk is megírhatja címlap sztoriként: Babát várok! :)

Érzelmi labilitás, szeretlek!

Szóval én és az első trimeszter...Mondhatni, eget rengető változásaim azért nem voltak, hiszen a random sírás, hisztizés, és drámázás egyébként is a mindennapi életemet színesítik.

Na de sírni egy popsikenőcs reklámon? Egy amerikai romantikus film minden 10. percében? Ja és persze  kedvencem: kajákkal való kapcsolatomról majd írok bővebben, ám jelen sztori inkább ide illik. Szóval, egész nap sóvárogtam, vágyakoztam. Szerelmetes tárgyam nem más volt, mint a hot-dog. Igen, kiflibe gyömöszölt virsli ketchup-al és mustárral nyakon öntve. Amit utoljára egyébként évekkel ezelőtt ettem talán a VOLT fesztiválon. Nos, mindegy, a küldetés szent volt: alig vártam, hogy délután végre beszabadulhassak egy élelmiszerboltba, és beszerezzem a szükséges alapanyagokat. Határozottan emlékeztem arra, hogy virsli van a hűtőben, tehát azt nem vettem, minden mást igen. Hazatérve, már nyálcsorgatva téptem fel a hűtő ajtaját, és megszállottként kerestem Őt. Kerestem a zöldségek között, a margarin alatt, a fagyasztóban, de sehol semmi. Hívtam Szabit, már-már eszelősen ideges hangnemben:

- HOL A VIRSLI?!
- Szia Drágám, fogalmam sincs.
- MI AZ HOGY FOGALMAD SINCS?!
- Hát Anna, itt ülök Apával egy étteremben, honnan tudjam?
- AHA BIZTOS MEGETTED! VAGY KIDOBTAD!
- Dehogyis, nem is találkoztam vele. Ne haragudj, de most nem tudok segíteni, ha nem találod, menj ki a boltba.
- NEM MEGYEK!! JÓ AKKOR MINDEGY SZIA!

Aztán leültem. És zokogtam. Krokodil könnycseppek gördültek le az arcomon, úgy éreztem, eljött a világ vége, nincs igazság a Földön és amúgy is, mindenki ba...azaz csessze meg. Túrtam méregből még vagy kettőt a hűtőben és lám-lám, Életem Szerelme ott kukucskált az egyik polcon, a paradicsomok alatt. Hát az a boldogság, ami akkor ért, az eufória édes érzése lengte körül a konyhát, én pedig vidáman dobtam össze borzasztóan amerikai, és csodálatosan finom vacsorámat.

Nos, akkor most jöjjenek kicsit a kajás dolgok. Szóval...az, hogy másodpercenként váltakozott bennem az első trimeszterben az éhség és a hányinger, teljesen átlagos állapot volt. Kedves kolléganőm minden héten átküldte az egyik ételrendelős cég étlapját, hogy válasszak, aztán szokásos módon adjuk le együtt a rendelést. Erről egy időre sajnos le kellett mondanom, mivel jónéhány ételnek már csupán a neve elolvasásától majd' lefordultam a székről, elsápadtam, émelyegtem...Illetve, ha meg is rendeltem valamit, másnap tuti átkoztam magam miatta, és el sem tudtam képzelni, ilyen ocsmányságot hogy jutott eszembe megrendelni, szóval ment az elosztogatás.

Egy következő problémát a húsevés jelentett. Ugyanis az utóbbi 1-1,5 évben én szinte teljesen leálltam a húsevésről, mindenféle ideológiai alapok nélkül egyszerűen jobban érezem így magam, nem kívánta a gyomrom a húsok ízét. Jó persze, azért a Nagyik főztjét mindig lelkiismeretesen bekanalaztam, no de az, hogy én magamtól rántott húst, vagy gulyást egyek? Áh, az kizárt volt. Viszont tudtam azt, hogy magzatom fejlődése miatt meg muszáj lenne valamiféle állati fehérjét magamba vinni. Így hát elkezdtem kitapasztalni, mi az, amitől még nem vagyok rosszul :) Így lett jóbarátom a májkrém, a parizer, vagy a kolbász, illetve a már jól ismert virsli :) A rántott húst még mindig távolinak érzem, de például töltött káposzta töltelékéből már volt szerencsém néhány falathoz rosszullét nélkül. Szóval haladok :) De azért a pörkölt még messze van.

Titoktartás, émelygés, sírás

Az én anyumnak, apumnak és a Húgomnak elmondtuk a nagy hírt már aznap. Mindenki örült, aztán persze megállapodtunk abban, hogy "Sssh , ez még titok!". Hiszen, még csak 6 hetes vagyok. Legalábbis ekkor azt gondoltuk...De ugyan, miért is működnének  dolgok szabályosan, főleg az én esetemben :)

Ezt a vasárnapi napot követő pénteken elmentünk nődokihoz. Megnézett, majd közölte, hogy igen, ez valóban terhesség, de még olyan nagyon picike, alig lehet talán 4-5 hetes, menjünk vissza jövő héten is, mert most még nem sokat lát. Kicsit csalódottak, ám bizakodóak voltunk, ekkor már éreztem: nagyon akarom ezt a gyereket, foggal-körömmel küzdenék érte - ez lehet az anyai ösztön? :) A következő vizsgálaton megállapították, hogy van szívműködés, 6 hetes terhes vagyok. Ám mindenki olyan furcsán viselkedett, az orvos is folyton csak várakozásra intett, hogy még nem tudunk semmit, még ne siessem el a bizakodást, hisz' még mindig annyira kicsi ez a gyerek, nem stimmel a mérete valahogy. Jöjjek vissza 2 hét múlva.

Mondani se kell, Dr. Google segítségével én már mindent diagnosztizáltam magamban, a gyerekben, sírógörcsökkel rohantam ki munkahelyemről a mosdóba, panaszkodtam anyámnak, Szabinak, zokogtam itthon is, aztán nem bírtam tovább, felhívtam az orvost, hogy én ugyan nem várok 2 hetet, hamarabb akarok választ kapni arra az egyszerű kérdésre, hogy: MOST AKKOR MI VAN?! Érezve kétségbeesésemet, a Doktor úr néhány napon belül ismét fogadott, ekkor már megnyugtatóan zárult találkozásunk, egyértelműen látszódott, hogy az én kicsikém szépen növekszik, minden kétséget kizáróan. Ekkor elmondta a doki, hogy kétségei voltak afelől, hogy a baba rendesen fejlődik-e, mivel túl kicsinek tűnt. Ennek okát is kiderítettük: a mi kis babánk ugyanis nem akkor fogant meg, amikor úgy általában szokás,  hanem egy mondhatni lehetetlen időpontban, egészen közel "azokhoz a bizonyos napokhoz". Szóval jönni akart. Nagyon :)

Ekkor megnyugodtunk, fellélegeztünk, és elkezdődött a reményteljes várakozás. Ezt csak az állandó émelygés, és néhány furcsa megnyilvánulásom árnyékolta be, vagy tette komikussá. Erről egy követező bejegyzésben írok.

Egy csík, két csík, anya gyógyteája, apa gyógysöre

Szeptember elején vártam, vártam, kitartóan vártam, aztán csak nem érkeztek meg azok a bizonyos napok. Első gondolatom természetesen az volt, hogy az én kaotikus nőiségem ismét szeszélyesdit játszik velem, ahogy eddig olyan gyakran is tette. Persze, azért megvettem egy terhességi tesztet, habár biztos voltam abban, hogy Szabival mi még ketten leszünk egy jó ideig. Megérzésem akkor beigazolódni látszott, a teszt nyugalomra intett. Aztán múltak a napok, semmi változás, megvételre került még jónéhány teszt, melyek rituális, kézremegős felavatása minden alkalommal negatív eredményt hozott. Egészen szeptember 15-ig. Ekkor lélegzetvisszafojtva álltunk férjemmel a fürdőszoba szekrényre helyezett kis mérőeszköz fölött, és hitetlenkedve, nevetve konstatáltuk: két csík. Szóval jön a gyerek.

Szabi második mondata az volt, hogy na oké, akkor ő most leül és megiszik egy jó sört, az idegrendszer felkavarodásának lenyugtatása végett. Hasonló jellegű problémámat én már inkább csak gyógyteával kezeltem. Egy második teszt elvégzése után kezdtünk rádöbbenni arra, hogy szülők leszünk...a szüleink meg nagyszülők, a nagyszüleink dédszülők, a tesóink keresztszülők és így tovább.