Kerekedés, forgolódás és a pillangók

Így a 17. hét derekán már pocakosodok rendesen, legalábbis magamhoz képest :). Az egy dolog, hogy soványság soha nem voltam, de azért derék tájékon nem igazán voltak gondjaim, így most minden apró növekedést nagyon is látok, és főleg érzékelek annak ellenére is, hogy ez a külvilág számára esetleg nem is olyan szembetűnő, hacsak nem épp egy keresztcsíkos felső van rajtam.

És ezennel elérkeztünk az alvás problémájához...Én, aki megrögzött hason alvó vagyok, immár képtelen vagyok hason feküdni, ugyanis "valaki" elkezdett terjeszkedni odabenn. Már háton se a legjobb, úgyhogy maradt a klasszikus kismama pozíció, az oldalt fekvés. Na, hát ez az, amit én soha nem csináltam! És elég nehéz megszokni, sokat forgolódok, vergődök ide-oda, és ehhez természetesen hozzájárul a folyamatos hajnali mosdóba járkálás és az is, hogy folyamatosan be van dugulva esténként az orrom (ez is normális jelenség ilyenkor, csak persze én ezzel nem vagyok kisegítve...).

A pocaknövekedés szépséges része pedig, hogy megjelentek a kis pillangók a hasamban :). Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a természetes gyomorbéli mozgolódások mellett elkezdtem érezni valami egész mást is, persze még csak lágyan, pillangószárnycsapás-szerűen, de egyértelműen. Ez már a fiam, akinek napról napra egyre erősödnek a kis csontjai. A mozgolódást kívülről még nem lehet érzékelni, egyelőre csak ő és én érezzük, de hamarosan lepacsizhat az apjával is, szerintem már csak pár hét kérdése :)

Számok, arányok, kockázatok...

Alacsony kockázat - ez lett az eredménye az integrált vérvétel eredményemnek, amivel mindenféle rendellenesség előfordulási esélyét vizsgálták. A leletemen egy halom szám szerepel, ezeket természetesen egyesével végig bogarásztam, hogy mi micsoda és milyen a normál értéke, mindenhol a normális kategóriában vagyunk. Ami talán a legfontosabb, hogy a Down kórra vonatkozó arányunk 1:8500-hoz (mihez tartás végett 1:1000-ig tekinthető ez jónak). Azt hiszem, ez a legszebb karácsonyi ajándék most :)

Ja, és egyébként a mért adatok alapján egy picivel előrébb járunk, mint gondoltuk, tehát ez a mostani már a 17. hét :)

"Menjünk el boltba kisfiam..."

Egy ideje rádöbbentem arra, hogy mekkora király, most már beszélhetek magamban, hiszen igazából ketten vagyunk, így a gyerekemhez dumálok :). Nagyon furcsa, de néha tényleg olyan érzés, de úgy érzem magam, hogy már tényleg ketten vagyunk, ő meg én, ez sokkal másabb, mint ha azt mondanám: én meg a kerek pocakom. Így hát, kezdem megérteni az olyan kismamákat, akik ilyeneket mondanak: "ElfáradTUNK./ MegyÜNK a boltba./Most alszUNK egy jót!/ FőzzÜNK egyet! stb." Eddig ezen csak nevettem, hogy mennyire kis béna, de most már én is ezt csinálom! :O Jó, azért igyekszem nem az őrületbe kergetni ezzel a környezetem...

Fiammal való kapcsolatom ápolása végett beszereztem az első kis kütyüjét, egy felhúzható, mosolygós, dallamos kis plüss csillagot (vagy virágot, whatever...). Ezennel meg is van az első, rendszeres közös programunk esténként: felhúzom és meghallgatjuk, meg persze ezzel együtt próbálom énekelni is, kisebb-nagyobb sikerrel. Sokszor Szabi is csatlakozik hozzánk, nagyon cukik ezek a kis együtt töltött percek :), együtt simizzük a pocakomat, dúdolászunk, aztán alvás. Szeretjük és várjuk nagyon a kisbabánkat, jó kis család leszünk!

Fanatikus és fantasztikus anyu

Ahogy egyre inkább kerekedek és egyre többen tudják azt, hogy gyereket várok, egyre több véleményt, jótanácsot, okosságot kapok. Anyáktól, szingliktől, fiataloktól, idősöktől - lényeg az, hogy mindenkinek van valami mondanivalója. Én egyáltalán nem bánom ezeket, sőt élvezem, sok mindent elmond az egy emberről például, hogy mi az első mondata egy kismamához, hogyan áll hozzá ehhez az egész gyerekvállalósdihoz. Természetesen voltak egészen meghökkentő reakciók: "Te terhes vagy?!" - című kérdés feltevése olyan hangsúllyal, mintha legalábbis azt kérdezné, hogy leprás vagyok-e..., vagy a nyersen mókás "Aztak*rvaaa :D!!!", ezutóbbi nyilván a legcukibb kutyaütő cimborák szájából hangzott el leggyakrabban és legcifrábban. Voltak olyan srác barátaim, akik a hír hallatán nemes egyszerűséggel rátapadtak a hasamra, hogy így tanulmányozzák az akkor (kb. 11-12. hét) még nem is látszódó pocakomat. Nehezen, de végül sikerült a tudtukra adnom, hogy nem, ez a bébi még nem fog megmozdulni :)

És persze ahogyan elmélyülök várandósságomban,úgy csimpaszkodik rám szerteágazó indáival a már említett kismama biznisz is...A jó anya-rossz anya ellenpáros ezzel együtt mindig ott lebeg a fejem felett, és érzem, látom magamon azt, az olykor kifejezetten gyermeki bizonytalanságot, ami egy újfajta identitás kialakulásakor jellemző. És ez az üzletág persze erre épít :) Majd idővel meglátjuk, hogy én mennyire dőlök be ezeknek, illetve mennyire leszek képes függetleníteni magam és csakúgy önmagamból fakadóan fantasztikus anyu lenni, nem pedig egy fanatikus, boltkóros női lény, aki bekebelez mindent, amit csak rásóz ez az üzleti szektor...

Na jó, most, miután kellőképpen kibölcsészkedtem magam, jöjjön néhány emészthetőbb, tényszerűbb közlemény :) 16 hetesek vagyunk, és van újabb ultrahang képem, azaz 2 is, valamint a hír: 100%, hogy kisfiam lesz! Gondolkodtam, hogy vajon ez mivel másabb, mintha lányom lenne. Igazából azt hiszem, semmivel egyelőre. Nálunk nem lenne így se,úgy se princesshellokitty csillámság, ahogyan pókemberes amorf nindzsaterminátortranszformer bábuk sem a polcon - legalábbis addig nem, amíg mindezt én döntöm el. Utána meg úgyis alkalmazkodni kell majd az óvodai kapitalista trendkövetéshez, nincs mese, nem lehet pont az én gyerekem a kirekesztett különc csak azért, mert az anyjának önkényesen, ilyen-olyan tekintetben van némi problémája a fogyasztói társadalommal és egyéb úri huncutságokkal. Úgy látszik, ma nem lehet elnyomni missz bölcsészannát...Kárpótlásul íme csodálatos kicsi fiacskám 16 hetes képei:

Az UH-n ismét nagy volt a mozgolódás, kapálózás, sokféle irányból láthattam őt, aminek nagyon örülök :) Egyébként voltam háziorvosnál, átnézett jónéhány leletet rólam és közölte, hogy makk egészséges vagyok, még vashiányom sincs, meg tök jó a májakármicsodámnak az értéke (ezek szerint az elmúlt 10 év mégse volt oly' nagyon meredek, vagy csak betonból van a májam...). Egy, azaz két szóval tehát: minden rendben.

Karácsonyi ajándék gyanánt volt szerencsém hozzájutni néhány újabb fantasztikus kismama ruhához. Félelmetes, hogy milyen iszonyú nehéz volt rátalálni olyan alapdarabokra, mint egy sima fekete szoknya és egy sima fekete farmer. A kismamaboltok nagy része olyan ruhadarabokat árul ugyanis, amiket 70 évesen se vennék fel. Az egy dolog, hogy most a legeslegelső szempontom a kényelem, de ebből egyes gyártóknak vajon miért következik az, hogy egyben slampos viziszörny is szeretnék lenni? Na mindegy, a lényeg az, hogy én győztem: meg vannak a kis alapdarabok! Csak mert fantasztikusan fanatikus vagyok ;)

Szabi és a fejőgép

Amikor az én egyetlenem meghallotta ezt a szót, először elfehéredett, majd elkezdte körülírni ezt a számára abszolút ismeretlen, horrorisztikus tárgyat. Elmondása és elképzelése alapján a fejőgép így néz ki:

Szóval az ő kis hapsi fejében megjelent az, ahogy ez a szerkezet kapcsolatba lép az én bizonyos testrészemmel néhány deci tej érdekében.

A férfitásadalom halálra rémült tagjainak üzenném, hogy az emberi mellekre szakosodott fejőgép valahogy így néz ki:

Ez már azért emészthetőbb ugye? :)

Ami még az esküvő biznisznél is durvább...

...az a kismama/baba biznisz.

Gondoltam én, hogy a gyerektéma drága dolog. De én itt elsősorban olyan általános és hosszú távú dolgokkal azonosítottam ezt, mint pl. óvodáztatás, sulis tankönyvek, különórák, tinik ruhatára és buliztatása, fesztiváloztatása, meg hát majd később az egyetem...Nem :) A probléma sokkal hamarabb kezdődik, és ebben a témakörben különösen igaz, hogy a termékek, szolgáltatások iránti vágyadat szépen kidolgozott, színes-szagos marketing és pszichológiai eszközökkel alakítják ki. A fő sugallat persze mindig ez:

"Mi az, hogy drága?? Hát van neked szíved?? Na ugye..."

Ez nagyon hasonló az esküvőshöz, ami valami ilyesmi volt:

"Mi az, hogy drága?? Dehát ez a TE életed nagy napja! Na ugye...".

A bökkenő az, hogy míg ezutóbbit simán kivéded azzal, hogy "na ÉN képes vagyok erről lemondani, vagy olcsóbban megoldani, a szerelem úgyis ingyen van" (hehe, amúgy nem teljesen hiszek ezutóbbiban, de ez egy másik poszt témája lehetne/lesz:)), a gyerek téma húzósabb, mert hát a hormonoktól túlterhelt, leendő anya, aki még azt se tudja, mi az, hogy anyának lenni, persze, hogy az égvilágon semmit nem akar megvonni az ő egyetlen kicsikéjétől. Nem magától, hanem a gyerekétől. Na ez az: a kismama biznisz látszólag nem rólad szól, hanem a születendő gyerekedről. Még amit közvetlenül magadnak veszel (pl. kismama farmer), az is a gyerekért van. Látszólag :) Mert persze a lecsupaszított igazság magja mégiscsak te magad vagy, a te anyai identitásod, illetve annak igazolása önmagad és a külvilág felé:

"Igen-igen jó vagyok, én tényleg jó vagyok, hát nem látjátok?! Vettem ilyet is neki, gondoltam arra is, felelős szülő vagyok ugye??"

A kismama csak kapkodja a fejét: az meg mi és mire jó és kell az nekem (vagyis: NEKI)? És persze aztán szépen el lesz ám magyarázva, hogy miért igen, sőt.... :) Éppen ezért kismama témában remek PR cikkeket lehet írni, nem nagy kihívás a dolog szerintem, mert a gülü szemekkel érdeklődő kismama társdalom nem utasítja el zsigerből még a direkt reklámokat sem, mindenre figyel, mindent tudni akar, minden érdekli, aminek köze van a kis gügyögő csöppséghez. Még egy sima reklámot is simán elfogadunk kedves jótanácsként, hát nem borzalmas? :)  Nehogymár az én gyerekem maradjon ki/le valamiből/ről! Ja, hogy sokba kerül az a valami?

"És most komolyan a gyerekemtől vonjam meg ezt, csak azért, mert én itt anyagiaskodom? Hát majd hagyom tán éhezni, meg rongyokban járatom később? Ilyen szar anya leszek?? Hát mégis mi másra kéne az a pénz? Netán magamra, meg a pórias kis nyaralgatásomra, a gyerek meg oldja meg magának a problémáit?! Na nemár, hogy azon a nyavalyás magánvizsgálaton múljon a jövője, vagy a néhány tízezer forinttal drágább babakocsin a kis popsijának a kényelme stb."

Na ugye...