A blog elköltözik...

Mostantól itt értek el:

anyjalettem.blog.hu

See you there :)

Alma

Hosszas vívódás, hozzáértők kikérdezése és a net tüzetes átnyálazása után úgy döntöttünk, hogy Benivel elkezdjük megismertetni a rendes ételeket. Igazából azért esett a választásunk a 4 hónapos korra, mert ez egy ésszerű középútnak tűnik az ultrakonzervatív és számomra nagyon meredek 6-8 hetes kezdéshez képest, viszont a legújabb trendet, ami a 6 hónapos kor, én már nagyon későnek tartom. Ugyanis eltökélt tervem, hogy szépen lassan haladjunk az újdonságok megismerésével, ezt az ütemet 6 hónaposan már nehezen tudnám tartani úgy érzem. A lényeg, hogy ha bizonyos kajákat túl hamar, vagy túl későn ismer meg a baba, abból könnyen allergia lehet.

Sajnos nagyon könnyű elkavarodni a hozzátáplálás útvesztőiben, mi még csak most kezdtük, de már úgy érzem, elakadtam :D. Messze van még a szalonnás rántotta...

Szóval: szombaton elérkezett az almaevés. Beni nagyon szerette, és számomra abszolút meglepő volt, hogy még csak egy kicsit sem méltatlankodott, nem nézett furcsán, úgy ette az almát, mintha ez már a sokadik alkalom lett volna az életében. Alig lehetett leállítani, még nyekergett is, amikor 4-5 kiskanálnyi adag után abbahagytuk - azért elsőre ennyi is bőven elég volt :).

Ma pedig már 2 db almát kanalazott be a drágám, 1-et délelőtt nyersen, 1-et pedig kora délután megpárolva. A lelkesedés pedig töretlen :).

Sajnos a legkitartóbb igyekezetem (és Beni igyekezete) ellenére is csökken a tejmennyiségem az utóbbi hetekben :(. Elképzelésem sincs, hogy ez mitől lehet, viszont a gyerek nem éhezhet, úgyhogy holnaptól megérkezik az újabb étek: a főtt-turmixolt krumpli :).

Exkluzív fotók első kézből :)

Facebook-ra fel nem töltött fotók az érdeklődők számára: (már így is több ott a fotó a gyerekről, mint ami egy nem-érdeklődő számára elviselhető lehet :) Bocsi...)

Voltunk Miskolcon Anyuéknál. Itt ismerkedik az ideiglenes alvóhellyel :).

Fizikus professzor fej :). Fürdés után, szintén Miskolcon.

"Az új karikás kendőben" szelfi

Gurulás közben

Apaidő

Kis és Nagy szerelmem :)

Ha meg vannak az ujjacskák, lehet chillelni...

Innen szépen ki lettem túrva

Csupaszkodás+fürdés: mindig a nap fénypontja :)

Kis-nagyfiam

Beni okt.1-én múlt 4 hónapos :). S hogy mi történt augusztus óta? Hát először is, véget ért a hosszadalmas antibiotikumos kezelés (ami emiatt volt). Ám a gyerek pocakja csak mostanság jött helyre úgy igazából. Bár még most sem jelenteném ki, hogy teljesen elmúlt a hasfájós időszak, de már határozottan távolodunk tőle :).

Megy már nagyban a gőgicsélés, nevetgélés, sőt: úgy 2 hete megfordult hasról hátra is, és ezt azóta is bőszen gyakorolja. Beszereztünk egy jó nagy járókát is, hogy Mr. Ficánkolót biztonságos keretek közé helyezzük és nekem se kelljen egész álló nap az elguruló kis golyómat visszagurítanom a játszószőnyegére, amit mellesleg gyakran mérgelődve vett tudomásul. Én úgy látom, szeret itt lenni, jól elmolyolgat: nyúlkál a játékai után, egy-egy tárgyacska megfigyelésével igen hosszú időt tölt el, és ha az aktuális látvány már untatja, arrébb kúszik. Van úgy, hogy akár egy teljes órát is vígan elvan itt. Néha összemosolygunk, konstatálja, hogy jelen vagyok, majd folytatja felfedező tevékenységét :).

Az éjszakáink is nagy változáson mennek keresztül: voltak már átaludt éjjelek, ám azért még mindig jellemzőbb az egyszeri ébredés, amit mi a kezdődő fogzásnak tulajdonítunk, ugyanis az evés abszolút nem nyugtatja meg. Erőteljesen rágcsálja az öklét, nonstop nyáladzik és "mozgásba lendült" az ínye is. (Úristen, lassan leérettségizik és kirepül a gyerek, mi lesz velünk :D).

Voltunk múlt héten a dokinéninél, akivel megbeszéltük, hogy elkezdjük a gyümit! Eme jeles eseményre ma fog először sor kerülni....Képes beszámoló (tényleg!) hamarosan :).

Anyu bulizik

Meg volt az első nagyobb kiruccanásunk Szabival kettesben: elmentünk a Szigetre aug. 14-én du. 5-éjfélig. Anyu maradt itthon Benivel, és lefagyasztott tejcsivel etette meg. Nem tudtuk, hogy mi fog ebből kisülni: elfogadja-e, vagy sem, kanálból, itatópohárból, vagy épp cumisüvegből kell-e majd neki adni. Végül a világon semmi gond nem volt, kiskanálból és itatópohárból simán becuppantotta a kis adagjait és aludt :). Legalábbis felénk így lett kommunikálva a dolog :P.

És hogy milyen volt a gyerek nélkül? Hát, hm, hogy is mondjam. Az esemény előtti napokban már éreztem, hogy izgulok, járt az agyam: hogy lesz? mi fog történni, ha sír és én nem vagyok ott? mi lesz, ha nem fogja elfogadni nem-ciciből a tejet? Ám igazából az összes kérdés az egyetlen, legfontosabb kérdésben gyökerezett: jó anya vagyok-e annak ellenére, hogy ott hagyom a gyerekem valaki mással azért, hogy én bulizhassak? És bizony az izgalom is magamra irányult: hogy fogom nélküle kibírni ennyi ideig?

Az első kérdés kapcsán arra jutottam az este végén: igen, jó anya vagyok. Nem akarom, hogy az anyaság okozta fáradtság, néha fásultság stb. ledöntsön és ezért egy idegbeteg, frusztrált anyja legyek a gyerekemnek. Feltöltődött, felszabadult anya szeretnék lenni, amihez néha le kell csatlakoztatnom a gyerekemet magamról. És hogy nehéz volt-e? NAGYON!! Ahogy itthonról kiléptünk az ajtón, már éreztem, hogy ajjaj ez kemény lesz...Legszívesebben magammal vittem volna egy hátizsákban. De ekkor már nem volt visszaút, elindultunk. Erőből, muszájból, magunkat győzködve. Ám tudtam, hogy ez most kell.

És szuper volt!!! No meg persze egészen más élmény is. Kimaradt a jóöreg alapozós-felesezős rész és úgy 10 percenként a telefonomat figyeltem, ugrásra készen, hogy ha anya szól, hogy baj van, azonnal rohanjak haza :). Nyilván nem volt semmi gáz.

Ez az egész nekünk volt nagy esemény és nem Beninek. És hjajjj mennyi minden szól erről ebben az egész gyereknevelős témakörben...

Magyarázkodás

Hoppá, majdnem 2 hónapja írtam utoljára!!! Kissé elszaladt az idő :). Rengetegen kérdeztétek, hogy mikor lesz már új bejegyzés, ezen nagyon meglepődtem. Hisz' azt gondoltam, hogy a szűk családon kívül úgy igazán senkit nem érdekel egy muter blogja az uncsi, gyerekneveléssel kapcsolatos kiakadásokkal, okoskodásokkal, világmegváltó elméletek részletezésével...

Ez annyira jól esett és egyben nyomást is gyakorolt rám, hogy igenis vegyem a fáradtságot és írjak. Köszi srácok :). Mostanában valahogy nem vitt rá a lélek, hogy írjak, másrészt pedig elromlott a gépem, táblagépről pedig utálok írni. Annak nincs meg az a billentyűkattogós hangulata, egyszerűen nem érzem a ritmust. Ez valami olyasmi dolog, hogy papírról is jobban esik olvasnom, mint e-book olvasóból...A fílingen van a hangsúly :).

Nos, akkor mesélek, nem ígérem, hogy az elmúlt 2 hónapról részletes beszámolót írok. Valószínűleg csapongani fogok, bár aki olvassa a blogot, már megszokhatta a néha igencsak össze-vissza repkedő stílust...

Utálom

Valami részletes és alapos koncepció mentén felépített posztot szerettem volna most írni az alábbi témáról. Pár napja, vagy lehet, hogy pár hete is sokat jár az agyam rajta. De mivel nehéz napokat élünk meg most Benivel (antibiotikumot kap továbbra is, ez eléggé megviseli a kis pocakot és soooook sok a sírás), se időm, se erőm nincs most egy kerek-egész vélemény kifejtésre, szóval csak csapongva írok. Tekintsétek vázlatnak, később (100 év múlva?) szeretnék erről majd kicsit bővebben is irkálni.

Szóval.

Torkig vagyok. Mivel is? Kezdjük az elején. Már a terhesség alatt is - mint már arról írtam - rengeteg benyomás, információ éri az ember lányát. Azt se tudja, hova kapjon, mit higgyen/szedjen/vizsgáltasson stb. s mit ne. Aztán a probléma csak fokozódik a szülés közeledtével ("jársz szülésfelkészítőhipnótranszbio jógára??", "tudod már a helyes légzéstechnikát?", "és, hogy akarsz szülni, eltervezted már?!"...). Végül valahogy kibújik a csöppség, anyucimuci terveivel együttműködve, vagy sem és ekkor aztán elszabadul a pokol.

A nő, kezében a gyerekével, egy kör közepére kerül. Körülöttük hatalmas tömeg, őrjítő hangzavar és heves hadonászások. Könyveket, babakocsikat, hordozókendőket, cumisüvegeket is dobálnak a fejük fölött. Minden nagyon hangos és az egész iszonyúan levegőtlen. A gyerek már ordít, vörös fejecskével. Anyuka idegesen "ssssssh-ssssssh édesem", neki is egyre vörösebb a feje és a nagy csittegésben már az egyik szeme tikkel is. Aztán ő is elkezd sírni, szintén vörös fejjel. Ringatása immár ráng(at)ás. A kör szűkül, anya és gyermeke sírását elnyomja a tömeg zsibongása.

Nagyjából így képzelem el egy kezdő édesanya totális kiborulását. Én is kerültem már ennek peremére, hát nem kívánom senkinek. De szerencsére az én kétségbeesésem épp olyan, mint a haragom: túldramatizált és hamar csillapszik, akár a nyári vihar. Ám ez nem mindenkivel van így.

Gondos-parázós-első gyerekes muterként én is falom az internet gyermekneveléssel és gondozással kapcsolatos szegmenseit. Minden problémára rákeresek, mindent elolvasok. MINDENT (igen, a gyakorikérdések.hu-ra is rákattintok és végigolvasom a válaszokat). Számos ember véleményét megismerem, elméleteket, kutatásokat, statisztikai adatokat böngészek. És olykor nagyon felháborodom. Hogy miért? Azért, mert rengeteg szívtelen, képmutató, szemét anyuka van! Sajnálom, nincsenek szebb szavaim. Csúnyábbak lennének még...Ezek a nők készítik ki az arra fogékony, bizonytalan elsőgyerekeseket. Senkin nem könyörülnek meg, és semmilyen témát nem hagynak ki. Amiken a legjobban kiakadok:

- A szoptatásnácik: Csúnyán hangzik igaz? Szerintem is. Viszont tökéletesen érzékelteti ez a kifejezés azt, amit akarok. Ezeknek a nőknek az a mániájuk, hogy az anyatejet helyezik mindenek fölé. Valóban igazuk van abban, hogy eme csodás nedű tökéletes a kisbaba számára. De ezt összekötni azzal, hogy aki nem szoptat, az egy csökkentett értékű édesanya és a gyereke kb. másodosztályú lesz csupán???? Mert hogy sok esetben sajnos ez az ő mondanivalójuk. És sokszor olvasom különböző fórumokon, hogy amikor már igazán nagy vita kerekedik a témából, ezek a "tejes-asszonyok" azzal próbálnak érvelni, hogy dehát a legtöbb tápszerezős anyuka azért nem szoptat, mert félti a melleit, önző stb. Hát pedig én ezt nem hiszem! Szerintem a nem szoptató anyák csupán elenyésző része az, aki tudatosan nem táplálja mellből gyermekét. És még ebből a kevésből is egy nagy hányad szerintem azért nem, mert mondjuk a megélhetés miatt úgy döntött a család, hogy apuka marad otthon a gyerekkel, anyuka pedig dolgozik. Oké, ezutóbbi esetben a lefejt anyatej is opció, de én aztán maximálisan megértem azt a nőt, aki mondjuk napi 8 óra gürcölés után nem a fejőgéppel akar kettesben lenni, hanem a kisbabájával. A legszomorúbb az, hogy ezek a szívtelen dögök nem gondolnak bele abba (vagy még szomorúbb: lehet, hogy teljesen tudatosak...), hogy együttérzés nélküli, szigorú és lesajnáló mondataikkal mekkorát rúgnak anyatársaikba, akiknek pedig épp elég kínszenvedés volt annak felvállalása és elfogadása, hogy képtelenek anyatejet termelni. Szörnyű azt olvasnom/látnom/hallanom, hogy mennyi nő érzi ezért rosszul magát, képzeli saját magát egy romhalmaznak, anyaságra alkalmatlannak! Hogy kellemetlenül kell érezniük magukat, szánakozó fejeket kell látniuk maguk előtt, amikor megkérdezik tőle a szokásos (egyébként baromi idegesítő) kérdést: és tudsz szoptatni?, melyre a válaszuk egy félszeg és elharapott: sajnos nem...Mindezért a társadalom azon tagjai felelősek, akik a tápszert démonizálják, már-már ördögtől valónak tartják. A téma azért is dühít ennyire, mert amikor Benivel kórházba kerültünk, nekem is volt 2 napom, amikor elkezdett iszonyúan csökkenni a tejem. Kétségbeestem, sírtam, álmatlanul forgolódtam éjjel. Mert folyton az járt a fejemben, hogy akkor mostantól csökkentett értékű leszek, a gyerekem pedig sajnálatra méltó lesz a külvilág előtt. És hogy ezentúl a jó anyává válási törekvésem csupán megmosolyogtató, eredménytelen próbálkozás lesz majd, amolyan "tompika-anya" leszek. Ezalatt a 2 nap alatt szembesültem igazán a szoptatásnácik hatalmával, rám gyakorolt hatásukkal: majdnem elhittem nekik, hogy a tápszer rossz, a tápszeres anya égetni való. Holott a tápszer az egyik legnagyszerűbb találmány a világon. Gondoljatok csak bele, hány kisbaba életét menti meg, hány édesanya lelke lelhet végre békére (ha hagyják...), amikor a megannyi, ciciből-tejet-elővarázsoló sikertelen próbálkozás után előkerül a tápszer és a gyerek fejlődése végre rendes kerékvágásba kerül.

- A fanatikus kötődők: Rengeteg köztük a szoptatásnáci, nem véletlenül. Ezek a nők teljesen rá vannak csavarodva arra, hogy ha a gyerek nem alszik a szüleivel, akkor bizony jól el van cseszve az élete örökre és minden negatív tulajdonsággal rendelkezni fog, amivel csak lehetséges, de jó esély van arra is, hogy sorozatgyilkos lesz majd. Itt leszögezném, hogy az égvilágon semmi bajom nincs a kötődő neveléssel. A bajom azokkal az elvakult emberekkel van, akik nem fogadják el azt, hogy nem csak az működik, amit ők gondolnak a gyereknevelésről. Akik azt hirdetik, hogy kiságyba csak az teszi a gyerekét, aki önző. Sőt, a  külön szoba hallatán már el is fehérednek és kb. a szívükhöz kapnak...Akik anyaságra/szülőségre alkalmatlannak tartják azokat, akik mondjuk a szülői ágyban éjszakai dumálásokat, szexet, szétterpeszkedős-forgolódós alvást akarnak és nem a gyerek szuszogását hallgatni annak akár 5-6-7-... éves koráig, megfeszülve az ágy egyik pici sarkában. Számomra az együtt alvás ugyanis ezt jelentené. És kéremszépen, ne legyek már ezért gonosz, felelőtlen, akármi. Én egyszerűen másban hiszek, másképp képzelem el a kötődést a gyermekemhez. Szabad másképp gondolkodnom ugye? Megkegyelmeztek nekem, nekünk, másképp gondolkodóknak, kedves együttalvó anyák? Egyébként egy viccnek tartom, hogy a gyerek igényeit a középpontban tartó, állítólagosan kötődően nevelő anyák között mennyi, de mennyi olyan van, aki a gyermeknevelésben tanúsított rugalmasság (?) és szabadság (?) ellenére milyen korlátolt, elítélő és távolról sem toleráns személyiség úgy egyébként. Hogy fogtok így nyitott, szabad, előítéletektől mentes embereket nevelni drágáim?! Én itt érzek kurvasok némi ellentmondást azért...

- A hordozó tudósok: Kattanásuk tárgya, hogy a gyereknek csak és kizárólag az anyján van a helye. Az teljesen kizárt dolog, hogy egy babakocsiban jól érezze magát...Én is nagyon pártolom a hordozást, van is hordozókendőnk és egy csatos hordozónk, amelyeket előszeretettel használunk. De van babakocsink is, mert sokszor meg ez a praktikus. És egyáltalán nem gondolom, hogy ezzel ártok a kisbabámnak, aki nem mellesleg igen jókat tud aludni a babakocsiban (is), nekem pedig nem szakad le a hátam közben.

Néhány facebook-os hordozós csoportban is benne vagyok. Bevallom őszintén, néha csak azért olvasgatom a posztokat és kommenteket, hogy legyen min elcsodálkoznom, olykor mosolyognom. Sokan ugyanis olyan hévvel, indokolatlan indulattal és semmirekellő okoskodással fröcsögnek a "mások" ellen, hogy az már-már szürreális élmény. Kik azok a "mások"? Hát a babakocsisok, meg a kengurusok! Akik legalább annyira keveset érnek anyaként, mint a tápszeresek, ugyebár...A legviccesebb talán az, amikor megy a nagy egymásra licitálás, hogy kinek a gyereke utálja jobban a babakocsit, így meg úgy üvölt benne stb. :). Na meg, hogy ki mikor és hogyan szólított meg egy kengurus anyukát, hogy felvilágosítsa arról, hogy gyermekét egészségtelenül cipeli. Ezutóbbinak a célját egyébként jónak is tartom, de el tudom képzelni, egyesek milyen stílusban teszik mindezt...A fórumokon leírt beszámolók hangvételéből ítélve nem sok szépre s jóra (és emberire) követeztetek (persze lehet ezt szépen is, gondolom. Vagyis remélem...).
Csak hogy képbe legyen a kedves Olvasó: a kenguru - népszerűsége ellenére - nem egészséges a babának, mert nem jól tartja a gerincét (röviden). Ehelyett pl. a hordozókendő és SSC hordozó a jó választás.

a hordozó tudósok rémálma: kifelé néző kengurus bébi

Ez egy SSC hordozó - egészséges, szép s jó :)

És végül, minden babahordozás királynője, a hordozókendő. Ezernyi fajtával, kötéssel, mindennel, ez csak egy példa a sok közül.

- Az oltás-parások: Kis csoport, sok összeesküvés elmélettel. Hogy az oltások csak a gyógyszergyártó cégek miatt vannak. Meg hogy elcseszik a gyerek immunrendszerét. Meg hogy aki beadatja, az minimum tudatlan primitív, de inkább kegyetlen anya...Na persze azzal én is egyet értek, hogy nem kell a gyereket nyakra-főre oltani mindennel, de szerintem van azért jópár hasznos, ez ép ésszel belátható - akkor is, ha ezzel a csúnya kapitalizmust éltetem...

- A görcsös fejlesztők: "Gerzsonka most töltötte a két hónapot és képzeld, az apja megtanította pezsgőt bontani és deriválni! A tied miket tud már?", "Pirike még csak 4 éves, de már angolul álmodik éjjelente!" Ez elég ismerős lehet, talán a legtipikusabb típus a naiv anyuka körül álló, hangos kör tagjai közül. Terrorizálásának módszere a folytonos összehasonlítás és versenyeztetés. Nagyon sokszor lehet velük találkozni az olyan anyukás netes fórumokon, ahol a szegény, kétségbeesett anyuka megkérdezi, hogy baj-e az, ha a babája mondjuk nem figyel a hangokra, vagy nem fókuszál a szemeivel x korában. Erre jönnek ezek a nőszemélyek és mézes-mázosan :)), csupa :)) mosolygós :))))) szmájlival :) megtűzdelve elújságolják, hogy az ő hasonló korú gyerekük már mi mindent tud. Ahelyett, hogy hasznos tanácsokkal látnák el szegény, halálra rémült anyukát. Rosszabb esetben azt is hozzáteszik monológjukhoz, hogy "hú, szerintem ez elég nagy baj, nézesd meg...". Meggyőződésem, hogy ez a csoport az, amelynek tagjai már 1 hetesen angolra hordják a gyereket, suliban az összes szakkörön ott kell majd gubbasztania a gyereküknek. És persze ezek alkotják az olyan full lúzer anyák csoportját, akik képesek a 16 éves, gimis gyerekük tanárához bemenni és könyörögni, hogy adják már meg Pistikének a négyes helyett azt a rohadt ötöst, mert a Pisti úúúúgy tudja, annyira rendes gyerek ez a Pisti, úgy keni-vágja azt a matekot, had legyen már meg az a kitűnő bizonyítvány.

Hát Drágáim, kicsit hosszabbra sikeredett ez a poszt, mint gondoltam előzetesen, bár el is tartott 1 napig, amíg befejeztem. Benike épp alszik. Kihasználom ezt a kis szabadidőt és megiszok Szabival egy alkoholmentes sört, asszem, mára kipuffogtam magam kellőképpen :).

15%

Július 17-25 között kórházban voltunk Benivel - ez akkori életkéjének kb. 15%-a volt. Csakúgy kiszámoltam, nyilván nem ez a sztori lényegi része...

Július 16-ára Beninek hatalmasra duzzadt a BCG oltás helye. Olyan cseresznye méretű lett. Védőnő és dokinéni is látta, mindketten megállapították, hogy hát tényleg hatalmas, de ezzel sajna nem lehet mit kezdeni...Ez volt szerdán, másnap a gyermekem egész nap sírt. Olyan nagyon keservesen, hogy csak na. Mivel ez - szerencsére - nem jellemző rá egyébként, este, 2 fájdalomcsillapító hatástalansága végett úgy döntöttünk, irány az ügyelet. 

Autó-kórház-húténylegnagy-átagyerekosztályra-maradjatokbent1éjjelre.

Hajnalban a gyerek pukkancsa kipukkant, a sírás megszűnt, ám a reggeli rutin vizelet vizsgálatból kiderült, hogy Benikémnek van egy kis hugyúti fertőzése. És ezért 1 hétig (!) a kórházba kell költöznünk. A BCG oltás helye már el is felejtődött ezáltal. 

A gyerek napi 3x kapott antibiotikumot vénásan. Szó ami szó, majdnem elájultam, amikor mindezt felfogtam, hogy mi ott bent, 1 hétig, a gyerekemet pedig gyógyszerrel tömik...Pánikolás és folyamatos zokogás helyett egyszer kisírtam magam, aztán eldöntöttem, hogy a lehető leghiggadtabban végigcsinálom ezt a kurvasok néhány napot úgy, hogy Beni a lehető legkevésbé érezze mindezt kellemetlennek. Elkezdtük, beköltöztünk, végigcsináltuk. A napokat igyekeztem hasonlóan csinálni, mintha otthon lennénk: rendszeres evés, játék, alvás, séta néha. 

Szabi eközben szorgosan hordta be itthonról a cuccokat, és ehető kajákat nekem :). Borzalmas volt az egész, ám valahogy csak túl vagyunk rajta. Hát, ez is meg volt készpassz. A gyermeket 25-én pénteken feltételes szabadlábra helyezték, negatív leleteivel együtt - holnapután megyünk kontroll vizsgálatra és ha ott is minden OK, akkor juhé :). 

S hogy mitől alakult ez így? Nem tudjuk. Alkati/anatómiai dolog ez - hangzott a "Mit rontottunk el??!!" kérdésünkre a válasz a gyerekorvosoktól. No komment, én is ilyen vagyok: ha valamit el lehet kapni ily módon, akkor én tuti elkapom.

Mindemellett nagyon elégedettek voltunk a Szent János kórház Gyerekosztályával - a szegényes állapotot bőven kompenzálta a nővérek és dokik kedvessége és precizitása. Szóval respect :) Néhány kép kórházi mindennapjainkból:

Cseresznye a kis karon - még otthon

Kórházi altató eszköz és a kis branül :( (mi boksz kesztyűnek neveztük el :))

Szobánk Benivel - szerencsére csak kettesben voltunk

A Kisfőnök elégedett :)

Az első játékmegfogás! - természetesen anyai segítséggel...

"Szevasztooook, semmi bajom!" ;)

Jógyerek

Ha már az előző bejegyzésemnek a frappáns Szaranya címet adtam, legyen ez most egy sokkal szebb című és tartalmú poszt, amelyben kizárólag a gyerekemről fogok ódákat zengeni - figyelem, most meneküljön, aki rosszul van az ilyen pöffeszkedő és öntelt szülői attitűdtől! :)

Beni vasárnap lett 6 hetes. Elvileg ez vízválasztó pont, amikor is sokaknál véget ér, vagy legalábbis jelentős mértékben enyhül a sírós éjjelek macerája, a folytonos hasfájás és persze innentől számít anyuci fizikálisan teljesen felépültnek (if you know what I mean...). Arról sajnos nem szól a fáma, hogy apukával mi a helyzet, bár saját empirikus megfigyeléseim alapján Szabolcs ezalatt a 6 hét alatt profi gyermekgondozóvá vált, pelenkáz, fürdet, altat, és ami a legfontosabb: határtalanul szereti a dedet :).

Ami a horrorisztikusnak bélyegzett első 6 hetet illeti, nálunk ez azért nem volt ilyen vészes. Vagy mi vagyunk ekkora istenkirály, angyali türelmesek :) (Nem, ezt nem hinném...). Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a gyerek hányszor sírt éjjel, és a nappalok is eléggé könnyen kezelhetőek voltak. A legidegőrlőbb órák talán reggel voltak, 6-7 körül, amikor Beni néha 1-2 órán keresztül ordított, és fogalmunk nem volt, miért. Ezekből a reggelekből se volt több szerintem 10-nél. A napközbeni sírások szerintem nem említésre méltóak, ezek engem egyáltalán nem viselnek meg, hiszen miután általában kipihenem magam éjszaka, ezért nappal okés vagyok, és nem okoz gondot, ha a gyerekkel órákon keresztül játszuk a "leteszlek-felveszlek-járkálunk" című játékot.

Ami fantasztikus, hogy Beni napról napra egyre érdeklődőbb! Már hetek óta egyre bőszebben mosolyog, az emberekre és a játékaira egyaránt. Egyre hosszabb időt tölt el a kis játszószőnyegén, és sokszor már én se kellek neki hozzá, hanem szépen elkalimpál, nézelődik a felhalmozott játékrengetegben. Nagyon szereti, ha énekelek neki, vagy mondókázok. Ilyenkor olyan kis figyelmes, hogy ő is elkezdi mozgatni a száját. Kis utánzások már vannak, a mosoly az egyértelmű, de a nyelvkidugás és a csücsörítés kezdeményeit is nyomokban felfedeztük :).

Néhány tényszerű megállapítás Beniről az objektivitás szerelmeseinek :):

- 4,9 kiló

- 6-7-szer eszik egy nap, alkalmanként 20-30 percen keresztül

- Elfogyasztott mennyiség: 100-130 gramm/étkezés

- Továbbra is dús, gyönyörű, gesztenyebarna haja van :) (jó,ez már nem objektív, bocsánat :D)

- Kék a szeme (Ó te jó ég, ha így marad, kardjába dől a teljes női társadalom 15 év múlva :))

Összességében szuper jó kis kölyök, kevés nyűggel. Mondjuk mi se vagyunk szívbajosak, szerintem. És én hiszek abban, hogy ezt érzik a babák. Mármint, hogy a szülő aggódós-e, vagy sem. És hogy mi jó, vagy rossz szülők vagyunk-e? Hát, mindenki döntse el maga :).

Amit én minden egyes nap igyekszem tudatosítani magamban, és ami erőt ad a legnehezebb pillanatokban is: Igen, a gyerekednek rád van szüksége, úgy ahogy vagy. Nem egy jó anyára. 

És akkor a végére egy kis életérzés:)

Szaranya

Elég régóta terjed a neten ez a kis szösszenet, amely néhány mondat felsorolásával bizonyítja be, hogy tulajdonképpen mindenki szaranya - a társadalom szemével nézve mindenképpen...Na, most, hogy én is anya vagyok, saját bőrömön tapasztalom ezt a feszítő érzést, hogy mennyi mindennek kéne megfelelnem, mennyi ellentmondó elvárásnak, legyen szó a kívülről jövő utasításokról, tanácsokról, vagy a saját érzéseimről, ösztöneimről. Ahogy terhes lesz egy nő, szinte azonnal el is kezdődik ez a dolog. Csak pár példa, kiindulva a fenti linkből.

- Szedjél vitaminokat! - így megadsz mindent a gyerekednek már magzati korban. Sőt, már a terhesség tervezésekor kezdj el vitaminokat szedni, és ha nem teszed, felelőtlen némber vagy, aki alkalmatlan a gyerekvállalásra.

- Ne szedj vitaminokat! - azok csak a gyógyszeripar szörnyszülöttei, a kapitalista gazdaság rút csatlósai, amik már magzati korban be akarják szippantani magukba a gyerekedet. Meg amúgy is, hatalmasra növesztik a kölköd ott bent, te meg képtelen leszel természetesen szülni és jön a császármetszés.

- Menjél el minden vizsgálatra! A fizetősökre ajánlottakra is. 'Négydére' is. - Hiszen csak az a felelősségteljes szülő, aki minden lehetséges infót meg tud születendő gyerekéről. Ne bízd a dolgot a sorsra még véletlenül se. Szar a kombinált teszt eredményed? Elég nagy baj, tessék is rendesen aggódni, egy jó anya mindig ezt teszi, szokjad...

- Ne menj el minden hülye vizsgálatra, minden jó úgy, ahogy van! - Képes lennél elvenni az ezekre áldozott pénzt a gyerekedtől?! Nem elég, hogy magánorvoshoz jársz, de még egyéb vizsgálatokért is fizetsz? Ne játsszál Istent, inkább stresszeld széjjel magad egészen a szülésig, hogy vajon rendben van-e a gyerek...

- Ragaszkodj a természetes szüléshez! - Hiszen felvilágosult, intelligens nő vagy, nem igaz? Nehogy rábízd magad az orvosodra, mit tudja az, hogy mi a jó...Neeeem. Készíts szülési tervet, és nyomd az orra alá! Részletezd benne lehetőleg azt is, hogy ő maga milyen színű gumikesztyűt viseljen. Nehogymá' bedőlj a gonosz orvosoknak, akik rögeszmés gátmetszegetők és még álmukban is EDA-t döfnek a szerencsétlen nők gerincébe. És amúgy is, az igazi nő az akár napokig vajúdik, hát még erre is képtelen vagy a gyerekedért? 

- Szülj úgy, ahogy neked a legkényelmesebb! - Altruista földanyák és liberális hippik? Ugyanmár...Szülj gyorsan, hatékonyan, pikk-pakk és így a gyerekedet se veszélyezteted. Fájdalom? Fúj! Nyomass egy kis EDA-t és nem fogsz érezni semmit. Nincs idő, az orvos is siet, hát mit gondolsz te, hány beteg jut ma Magyarországon 1 orvosra?! Ne légy önző...

- Hajítsd máglyára a babakocsit! - Csak az elsekélyesedett, szívtelen és konformista urbánus nőszemélyek használják ezt az ördögtől való szekeret, olyanok, akik nem akarják a bőrükön érezni porontyukat! Nem vágysz arra, hogy a gyereked egész nap veled legyen egy kendőben? Nem akarsz egész álló nap egy 5-10-15... kg-os édes terhet cipelni hordozni, ahogyan azt az ősi természeti népek is tették, amikor menekültek a vadak elől mosolyogva, ugrándozva és lepkét kergetve? Hát ez elég nagy baj, szállj magadba! Néha elmennél a fodrászhoz, vagy csakúgy valahova egyedül? Kétségtelen, rád kéne küldeni a gyermekvédelmiseket...

- Tartsd a gyereket ketrecben kiságyban és tologasd babakocsiban! - Még hogy egy szuszogó mini-polip csüngjön rajtad naphosszat...Gondolj bele, ezzel csak elrontod, pisilni se tudsz majd elmenni nélküle. Napközben vágjad befelé a kiságyba, kapcsolj be neki valami zenélő-forgó cuccot és pattanj rá a nappali szőnyegére tornázni, hisz' ne feledd, hogy most az a legfontosabb feladatod, hogy feszes légy és sovány - a Cosmo is megírta. Hordozókendő? Ekkora marhaságot...Hát ehhez fel se tudsz öltözni tisztességesen! Toljad csak a kis trendi baba-járgányodat...

Hát kb. ilyenek. Nyilván a saját szájízem szerint :)

Ja, van még egy, a kedvencem: "Hallgass az ösztöneidre!" Szerintem ez egy nagyon könnyen félreértelmezhető, sok esetben káros mondat. Ugyanis mindenre rá lehet fogni...Nekem rengeteg elbizonytalanodást és hisztérikus zokogást pityergést okozott már ez a mondat, mert utáltam magam amiatt, hogy egyszerűen nem éreztem, ugyanis halvány gőzöm nem volt az adott helyzetről. Sír a gyerek - hallgassak az ösztöneimre? És mégis melyikre? Mert hogy ezek szerint többen vannak: ösztön "A" azt mondja, hogy adjak neki enni, ösztön "B" tanácsa az, hogy inkább a hasát simogassam, ösztön "C"-től vezérelve pedig kiugranék az erkélyen, vagy sikítva rohangálnék az utcán...Emellett persze remek dolog lehet az ösztöneimre hallgati, ha MÁR működik/nek. Mert működnie kell, efelől kétségem sincs, de nem hinném, hogy az elején, a "tanuló" szakaszban szabad/érdemes kizárólag erre hagyatkozni. Az én esetemben legalábbis tutira nem lenne jó vége.

Kerekedő képek

9 hónap képekben. Nincs minden hét dokumentálva, de azért a tendencia tán érzékelhető. Durva így végignézni, hogy mekkora hordót cipeltem, aki most pár méterre tőlem a kiságyában szuszog:):

Kezdő mindennapjaink

Holnap már 3 hete lesz, hogy itthon vagyunk hármasban. Elég gyorsan eltelt ez az első időszak, és szerintem jobban bírjuk a gyűrődést, mint amire előzetesen számítottunk. Beni naponta 6 (ritkán 7) alkalommal eszik, napközben 3 óránként, éjszaka 10 és reggel 6 között 4 óránként. A legtöbbször "megkegyelmez" nekünk: az este 10-es és hajnal 2-es evések után azonnal bealszik, nem jellemző a sírás, így én is egész jókat alszom :). Szóval egyelőre elég jó tervezhetőek a napjaim, már olyan is volt, hogy anyu, vagy Szabi itthon marat Benivel, én pedig leléptem vásárolgatni, ellenni, illetve jövő hétre beterveztem egy 1 órás masszázst is. Nagyon fáj ugyanis a hátam, elég hirtelen ért fizikailag ez a 4 kiló feletti "csöppség", akit gyakran ringatok, illetve kitekert pozíciókban büfiztetek. Hatalmas mennyiségeket eszik, utána persze megy a harc a fájós pocakkal - ilyen a nagy babák élete...

Saját megítélésünk szerint a napokban esett/esik át Benike egy ún. növekedési ugráson, ez 3 hét körül általános. Ez azzal jár, hogy még többet eszik, és nyűgös is. Nehéz ám egy pici emberke élete ilyenkor:

Küzdés apai segítséggel :)

Ébrenlét

Benedek egyre többet van ébren, megmondom őszintén, kicsit nehéz is ezzel a ténnyel néha mit kezdeni :). Mert hogy ugyan mit is lehet kezdeni egy ilyen picinykével, aki még a fejét se tartja és nem is igazán köti le semmi huzamosabb ideig. Nagyjából kialakult az, hogy a délután 3-as etetés után van egy hosszabb játékidő. Ekkor ráteszem a kis játszó szőnyegére, és énekelek, bábozgatok neki a kis plüss figuráival. Az élénkebb színű figurákat sokszor követi a szemével, illetve a csipogós hangjaikra felfigyel, a hang felé fordul. Hason fekve ügyesen és kitartósan emelgeti magát, ám ez még igen nehéz lehet neki, mert a testarányaihoz képest még hatalmas a feje és gyakran eldől. Ilyenkor jókat nevetünk rajta, mi a gonosz szülők :D. A másik nagyobb ébrenléti program a 6-os etetést megelőzően van, ez a fürdés, ami Szabi feladata. Nagyon szereti a vizet! Még akkor is, amikor szimplán a csapnál mosom meg a popsiját pelenkázások között. Még a lábait is bedugdossa a vízsugár alá ilyenkor, és ha előtte sírás volt, ekkor rögtön abbamarad. A kiságyában egyre gyakrabban elvan egyedül is, nézelődik, illetve úgy vettem észre, hogy a zenét nagyon szereti. Ezért gyakran beteszek neki népzenét, komolyzenét, vagy a Gazdasági Rádiót - nem, nem ragaszkodom ahhoz, hogy a gyerek közgazdász legyen, de manapság ez az egyetlen rádió, amin kellemes háttérzene megy és garantáltan semmi "sebestyénbalázsos" idiótaságtól nem butul a gyerek :). (Ha meg ettől lesz közgazdász, ám legyen :D).

Kimozdulás

Ez egyelőre kimerül a sétában, illetve egyszer már a Millenáris Parkban is voltunk, valamint Biró nagyapával egy közeli étteremben. De hamarosan cifrább utakat is tervezünk, mert az tuti, hogy nem szeretnék itthon ülő anyuka lenni, és azt szeretném, hogy a gyerekem is szépen elkezdje megismerni, felfedezni a világot :). Úgy szép az élet, ha zajlik, mit unatkozzunk...

Néhány mókás élmény, megállapítás

- Már tudok sötétben akár kakis pelenkát is cserélni úgy, hogy a gyerek közben végig alszik.
- Szoptatás közben simán tudok aludni - szóval nem is fáj ez a dolog annyira, pedig rettegtem ám tőle :).
- Nem is olyan régen még el se tudtuk képzelni, hogy egy hosszadalmas hát- és has simogatást, popsi paskolást követő baba büffentés és/vagy kakilás nagyobb megkönnyebbülést okoz majd számunkra egy nyári szombat estén, mint anno egy feles pálinka - pedig így igaz!
- Ma reggel az ágyon ülve, kómásan, a gyerek Szabinak való átadása után is ringatóztam jobbra-balra...Szabi szólt, hogy hagyjam abba, már nincs a vállamon a gyerek :D.

"Szabályaink"

A terhesség ideje alatt sokat beszélgettünk arról, hogy a gyereket milyen elvek szerint is kéne nevelni - azaz eleinte csupán ellátni, kielégíteni a szükségleteit ugyebár :). Szóba került az élet számos területe és természetesen az is, hogy mindezt tudatos rendszerbe helyezzük, vagy hagyjunk mindent a maga útján haladni, aztán lesz ahogy lesz...Két kardinális kérdéskört részletezek most, amelyek tulajdonképpen meghatározzák napjainkat:

Evés/etetés

A nagy dilemma itt az volt, hogy a manapság népszerű igény szerinti, vagy a jó pár évtized óta alkalmazott, 3 óránkénti etetés mellett tegyük le a voksunkat. Természetesen mindkét irányelv mellett hihetetlen sok érv és ellenérv, pszichológiai és egyéb egészségügyi kutatási eredmény állt rendelkezésünkre. Az igény szerinti szoptatás - általam megragadott - lényege, nagyon leegyszerűsítve talán az, hogy itt a gyermek szükségletei helyeződnek a középpontba. Ez nem is tűnik bonyolultnak: adj neki enni, ha éhes, had aludjon, amikor álmos, öleld meg, amikor erre van szüksége stb. Számomra itt a legnagyobb dilemma: no jó, de honnan tudhatom egy néhány hetes csöppségnél, hogy mikor épp mi is kell neki? Természetesen csak tippelni lehet, a legelején mindenképp. Így félő, hogy később olyan gyermekem lesz, akinek mondjuk az összes problémájára a kaja lesz a megoldás, a stresszoldás, búfeledés stb. Mert hogy ezek a picikék állandóan a cicin lógnának, hiszen számukra az anyatej nem csupán kaja, pia, de az első számú megnyugtató eszköz is. Ez nagyon is logikus, de az már valahogy sehogyan sem az, hogy mondjuk egy hasfájós, magát degeszre ciciző bébinek még több tejet agyjak, azért, mert éppen sír. Nem szeretném, ha a megnyugvást ezzel kötné össze: a kajával. Biztos, hogy elhallgatna - mert a cici mindig nyugtató, de az esetek többségében félek, hogy mellé lőnék a valódi gond megoldása terén, pláne hosszú távon. Amit viszont fontosnak tartok: ott lenni vele mindig, ha szüksége van rám = sír.

A másik, nevezetesen a rendszeres etetés, megint másból indul ki. Itt az elv megalkotói az elkényeztetésre, illetve annak megelőzésére voltak teljesen rápörögve. Hogy a gyerek el lesz nyalva teljesen, ha úgy mennek a dolgok, ahogyan ő akarja és hogy a szülő a 'zisten, édesfiam, nincs apelláta! Ez persze baromság, hiszen a pici babákat - és egyébként senkit! - nem lehet elkényeztetni azzal, ha az alap szükségleteire "válaszolok". A vágyak, az akarások, és az ezekhez kapcsolódó hisztik már más téma, na de ez a korszak még azért odébb van :). Ez az elmélet, amennyire én jól tudom, egyébként azt a célt is szolgálta anno, hogy a nők minél hamarabb vissza mehessenek dolgozni, építeni a dicső kommunizmust, a gyereket pedig bedobhassák a bölcsibe, már akár 6 (!) hét elteltével, ahol a többi, ugyanilyen rendszerhez szoktatott bébivel együtt, ugyanabban az időben lehessen etetni őket. Csak szép szögletesen, szürkén, futószalagon...A lelki fejlődés(telenség) úgyis csak amolyan úri bolondéria ugyebár...

Szóval mi köszöntük szépen, de egyik elvből se kértünk teljes mértékben. Hanem szortíroztunk. (Nekem egyébként nagyon jó dolgom van/volt, mert anyám rengeteget segített/segít ebben az egész sztoriban, köszi nagyi innen is :).)

Ahogy mi csináljuk: Igyekszünk 3 óránként etetni, illetve éjszaka 4. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha a gyerek reggel 6 helyett 5-kor már ordít, akkor karba tett kézzel nézünk ki a fejünkből, hanem ekkor természetesen megetetem. Viszont ha korábban nem kel, akkor én se keltem 9 előtt. Ám, ha mondjuk délben evett, akkor délután 3-kor  mindenképp megébresztem enni. Emellett elengedhetetlen kellék a mérleg. Én nagyon ellene voltam, mondván, hagyjuk már a hülye számokat, de aztán rájöttem, hogy nagy segítség ám. Az éjszakákat leszámítva szinte mindig mérem, hogy mennyit eszik az én kis óriásbébim :). Így elég nagy eséllyel lehet következtetni arra, hogy ha 2 etetés között ordít, akkor éhes nem igazán lehet, ha tudom, hogy degeszre tömte magát (hiszen tisztában vagyok azzal, hogy az ő súlyával az ő korában mennyi az a "sok" és a "kevés" mennyiség). OK, így a cicire tevést már kizárhatom és marad a ringatás, has simogatás, vagy egyszerűen csak a hosszú-hosszú ölelgetés. De olyan is volt már, hogy tudtam: nem evett annyit, amennyit szokott, így ismét cicire pakoltam. El kell azt is mondanom, hogy Benivel hihetetlen szerencsénk van, mert mintha óra lenne a kis pocakjában: 3, ill. 4 óránként szinte mindig magától jelentkezik kajáért és 20-25 perc alatt bekebelezi a maga "kis" mennyiségét. A mi problémánk így leginkább a hasfájással van, a kis pocok sokat küzd ezzel :(. Mi így ötvözzük az igény szerinti és a rendszer szemléletű elveket. A kajálás után gyakran változik Beni "csipogós játékká", ami neki kicsit idegesítő, de nem fájdalmas, viszont nekünk hihetetlenül cuki :) :

Alvás/altatás

Ismét 2 út állt előttünk - minimum...Egy ágyban vs. külön ágyban alvás. Az egy ágyban, ún. családi ágyban alvás - az igény szerinti szoptatással karöltve -, a kötődő nevelési elv szerves részei. Ez nekem egyébként rendkívüli módon szimpatikus, hiszen a szülő-gyerek kapcsolat bizalmi részét helyezi a középpontba, amit kisbaba korban természetesen az érintéssel, gyakori testközelséggel és a szükségletek megfelelő kielégítésével lehet a leghatékonyabban elérni. Nyilvánvalóan szembe megy a poroszos, tekintélyelvű neveléssel, ezzel próbálva elkerülni azt, hogy lelki nyomorék, frusztrált, bizalmatlan felnőttet neveljen a szülő a gyerekéből. Ez tök jó, ám nekem nagyon hiányzik ebből a következetesség, illetve a szülők igényei. Másrészt pedig, nem hiszem azt, hogy a gyerekem kevésbé fog hozzám kötődni, ill. kevésbé lesz bizalmi a kapcsolatunk, ha nem alszom vele közös ágyban. Nem hiszem, hogy ezen múlik. Ám a házasságom megromlására és elsivatagosodására nagy esélyt látnék, nyilvánvaló okok miatt...

Kövezzen meg, aki szeretne, de én köszönöm, nem szeretnék egy ágyban aludni egy 5 évessel mondjuk. Ha pedig hamarabb meg akarnám szakítani a közös alvást, még mielőtt ő maga szeretné ezt kifejezetten, mégis mit mondanék neki? Azt, hogy bocs' kicsikém, de már zavarsz? Vagy azt, hogy nos, most már elég nagy vagy? Ugyan milyen érveim lehetnének, amikkel nem zavarnék össze teljesen egy kisgyereket? Aki  megszokta, hogy újszülött korától a szüleivel alszik, majd egyszercsak átpakolják őt máshová, és neki fogalma sincs, miért...Szerintem ez borzalmas trauma lehet :(. Én ezért gondolom jobb ötletnek, ha már eleve a külön szobát/ágyat szokja meg. Ám ízlések és pofonok, felhívnám a figyelmet arra, hogy a véleményem magunkra vonatkozik, mások életéhez semmi közöm nincs ;)!

Tehát mi külön alszunk az első naptól: külön ágy és szoba. Ám természetesen az ajtók nyitva, és egymás mellett helyezkedik el a 2 helység, meg persze van légzésfigyelő is.Valamint, nekem van a baba szobában egy szivacsom takaróval, hiszen ha minden kötél szakad, akkor bizony át fogok vándorolni a csöppségemhez és ott alszom nála/vele. Viszont had legyek/legyünk annyira "önző" felnőttek, hogy a saját ágyunkat megtartjuk kettőnk számára. Bocs Beni :).

Azért van együtt szundi is a kanapén :) :

Kórház után szabadon...

A kórházi napok átlagosan teltek, összesen 4 napot voltunk bent. Benike besárgult a 2. nap, de hamar letudtuk ezt a dolgot, így a szülinapom előtt 1 nappal, június 5-én haza jöhettünk végre. Miután Szabival nagy nehezen belegyömöszöltük a gyereket az autós ülésbe ("Hogy a fenébe van ez?? Ez így nem jó, hátul állítsd be! Vagyis nemnemnem, itt elöl húzz egyet azon az izén...ajj nem jó! Fogadjunk nem hoztad el a leírását...!"), el is indultunk, végre kifelé a kórházból. Nagyon vágytam már erre :)

Indulás haza!

Nos, egy újabb élmény, amire azt hiszem, nem lehet felkészülni: új lakó költözött hozzánk, a mi kis pici lakótársunk, aki ezentúl az egész életünket meghatározza :). Szépen el is telt a nap, majd eljött az este...És igen, egy új jelenséggel ismerkedhettünk meg: az éjjeli ordító csecsemővel. Ugyanis korábban, a kórházban, Beni ezt az oldalát még nem mutatta, a sárgaság miatt gyakorlatilag egész nap kizárólag aludt. Na de most!

Szóval, elkezdődött az átlagos, kisgyerekes szülők élete nálunk is: viszlát alvás, helló beesett, karikás szemek!

Ismerkedjünk!

Június 2-án kora reggel magamtól ébredtem a kórházban. Az ébrenlét első perceiben konstatáltam, hogy hol vagyok, és azt is, hogy miért is vagyok most ott. Furcsa érzés volt, hogy van egy gyerekem, aki kb. 5 méterre van tőlem egy másik szobában. Gondolkodtam pár percig, hogy most akkor mi legyen. Tudom, ez hülyén hangzik, de tényleg meg kellett beszélnem magammal, hogy:

- Tegnap szültem. igen, ezért fájok most.
- Kórházban vagyok és nem messze, egy másik helységben vár rám a fiam. Nem vár másra, csakis rám.
- Hamarosan találkoznunk kell és valamit kezdenem kellene vele.
- ÁÁÁÚRISTEN!!!

Jó, ezután úgy döntöttem, hogy a nagy találkozás előtt szépen rendbe szedem magam, mint egykor egy randi előtt :). Nehogy már a fiam rossz bőrben lássa az anyját, az első közös reggelünkön...Ezek után elindultam felé. Bementem a csecsemős szobába és bizonytalan, halk hangon tudattam az ott lévő nővérrel, hogy Biró Benedekhez jöttem és szeretném őt elvinni magammal a szobámba. Hamarosan ki is tolták egy bevásárló kocsihoz hasonlatos szerkezetben az én kis szeretetkupackámat. Lassan toltam őt, be a szobámba, az ágyam mellé. Nagyon mélyen aludt, ennek örültem is, hiszen így nyertem egy kis időt arra, hogy nézegethessem, és agyaljak azon, hogy na most akkor mi legyen, ha felébred.

A második nap reggelén :)

Beni felébredt és kajára vár!

Hatalmas szerencsém volt, hiszen a kórház védőnője nagyon segítőkész volt, amikor Beni felébredt, azonnal jött és megmutatta, hogyan kezdjek hozzá a szoptatáshoz. Minden rendben zajlott, elég hamar megtanultuk a fiammal, hogy is megy ez az evés-etetés dolog így miköztünk :). Aztán aludt is tovább...Én meg csak nézegettem, kezdtem hozzászokni ehhez az egészen furcsa helyzethez, hogy van egy saját gyerekem :).

Any(j)a lettem

[kb. 04:15]
- Szabi...folyik a magzatvíz...UHH basszus nagyon folyik!!!
- Micsoda? Komolyan??!! Ööö, akkor menjünk?
- Hát nem tudom, lassan menni kéne gondolom...
- Fájások vannak?
- Ööö izé, mintha lenne valami, mindjárt elkezdem mérni az időt, és felhívom a szülésznőt, meg írok a dokinak.

[kb. 05:15]
- Na, most ha jól számolom 5 percesek! De nem tudom, hogy jól számolom-e, várj rákeresek neten...
- Még zuhanyozhatok egyet?
- Aha persze, aztán menjünk, itt az idő. Asszem...

Szóval június 1. hajnalán Benedek úgy döntött, hogy eljött az ő ideje. Úgy tűnik, hogy semmiképpen sem akart tavaszi gyerek lenni, hanem nyári, ahogyan én is :). Reggel negyed 7 körül értünk be a kórházba, viszonylag rendszeres, 4-5 perces fájásokkal. Megvizsgáltak, és közölték, hogy igen, ma tényleg szülni fogok (milyen meglepő :D), de még ez odébb van...Ezután befektettek a 'Vajúdó' nevű szobába és elkezdték mérni a fájásaim, és a babám szívhangját. Hosszú órák és egyre fájdalmasabb vizsgálatok következtek, vegyes intenzitású és hosszúságú fájásokkal. A bökkenő az volt, hogy a méhszáj nem igazán akart tágulni.

Már csaknem 6 órája ment a vajúdás, amikor is a szülésznőm közölte, hogy nos, akkor most már menjünk szülni. Ezt kifejezetten jó ötletnek tartottam, bár akkor még erős kétségek gyötörtek azzal kapcsolatban, hogy a bizonytalan fájásaimból végül vajon hogyan lesz meg ez a Benedek kölyök. Kiderült, hogy oxitocint kell kapnom, ami rendszeresíteni és erősíteni fogja a fájásaim, aminek köszönhetően tágulni fogok. Ennek félig örültem, félig nem annyira, hiszen mindig is az volt a vágyam, hogy mindenféle beavatkozás nélkül szülhessek, akár a kórház alternatív szülőszobájában egy kényelmes franciaágyon. Az alter-szoba sajna azonnal ki is lett zárva az oxitocinos infúzió miatt és azért is, mert a császármetszés lehetősége is a levegőben forgott keskeny medencém és hatalmas gyermekem kapcsolata végett. Na, én ahogy meghallottam az oxitocint, mondtam is a szülésznőnek, hogy adjuk be azt a bizonyos epidurális érzéstelenítést (EDA), amiről már korábban is szót ejtettünk, mert én az oxitocinnal gerjesztett fájdalomból köszönöm, de inkább nem kérek (elvileg sokkal durvább, mint a "természetes" fájdalom, ami magától jönne). Úgy láttam, hogy a döntésemnek mindenki örült, szerintem azért is, mert ha császárra került volna sor, akkor a fájdalomcsillapítás már - részben - adott lett volna. Szóval ott tartottunk, hogy feküdtem egy hagyományos szülőszobában, csuklómra kötve az oxitocin, gerincembe az epidurális, és vártunk...Ekkor már anya is ott volt velem. A fájások rendszeresek lettek, és még így is nagyon erősen éreztem őket (uramatyám, mi lett volna az EDA nélkül). Vizsgálgattak rendszeresen, aztán egyszercsak hirtelen elkezdtem tágulni, nagyon gyorsan. És hamarosan elkezdődött maga a szülési fájás és egyben a szülés. Nem sok mindenre emlékszem, a fájdalomra is már egyre kevésbé, ahogyan telnek-múlnak a napok. Küzdöttünk, mert Benike nehezen akart jönni, és már én is fáradtam. Ekkor előkerült a vákuum, amivel rásegítettek a folyamatra. Nem nagyon szeretném a dolgokat részletezni, legyen elég itt annyi, hogy ez bizony nem volt kellemes, ám az orvosom szerint minimum fél órával lerövidítette a szülésemet, ami az én esetemben nagyon kellett már.

Végül megszületett Biró Benedek, 17:28-kor, 4100 grammal, 57 cm-el és hatalmas fekete lobonccal.

Pár perces kisfiam

Minden rendben volt :). Itt már azt hiszem, bőgtem. Aztán rám fektették, hihetetlen volt, fel se fogtam, hogy az a kis ragacsos, ordító lényecske az én fiam. Aztán gyorsan el is vitték sajnos, mondván, az ilyen nagy bébiknek azonnal csekkolni kell a vércukor szintjét vagy mi a szösz. Szóval Beni jött, Beni ment, én pedig még maradtam a helyemen fizikailag megsemmisülve lényemben újjászületve. Bejött Szabi is most már, és rövid idő múlva mehettem a szobámba aludni. Előtte még megnézhettük a kisfiúnkat a csecsemős szobában, de sajna most még nem vihettem őt magammal. Sírtam, sírtunk, kis beszélgetés után aludtam. Hiányzott a gyerekem, de tudtam, hogy másnap hajnalban újult erővel csapok majd bele az új életembe (miután végre jól kialszom magam, HASON fekve!:)).

Any(j)a lettem, visszavonhatatlanul.

Sokan kérdezik, hogy milyen volt a szülés. Én nem fogok hazudni, nekem nagyon fájt és magában a folyamatban én ugyan semmi szépet nem látok. Jó-jó, lehet idealizálni, hogy a vajúdás egy hosszú út az anyává válás felé, meg a nőiség csodás órái,  meg hogy olyan is létezik, hogy orgazmikus szülés, transzban szülni, és hasonlók. Biztos így van, csak nem velem :D.Jó, a transz szerintem majdnem pipa, már ha a fájdalomtól szinte elájulást annak lehet titulálni.
A legvége, amikor a fiam az egész testével kibújt belőlem, az viszont elmondhatatlanul jó, már-már euforikus. Amikor egyszerre érzem a megkönnyebbülést és azt, hogy ebben a másodpercben megtörtént életem legnagyobb változása, a pillanat, amelytől kezdve már minden nagyon más lesz. Szóval ez a rész jobban hasonlít egyfajta kezdetre, mint valaminek (a szülésnek) a végére. Egy csoda :)

Csend és nyugalom...

Nem, még nem szültem. Nem, nincs gond :). Nem, ez még nem túlhordás. Ez terminus túllépés!

Szóval tegnap volt a hivatalosan kiírt dátum, ám én még mindig egyben vagyok, ami teljesen normális, tudván azt, hogy az (első) babák kb. harmada születik a kiírt dátum előtt, kicsi (kb.10%) részük a kiírt napon és többségük a 40.-42. hét között születik meg. Ez utóbbi 2 hetet terminus túllépésnek nevezzük, ami pedig ezután van, az meglehetősen ritka, mivel nagyon veszélyes.

Ma voltam a szokásos vizsgálatokon, plusz ultrahangon. Mindenhol minden rendben van, megfelelő mennyiségű magzatvizem van, jó állapotban van a méhlepény, ezért a gyerek köszöni, jól elvan odabent. S hogy miért nem indul a szülés? Hát, erre az orvostudomány nem igazán tud egzakt választ nyújtani, ahogy a szülés beindulásával kapcsolatban sem. Az én esetemben ezek a feltételezett indokok a doki szerint:

1. Benedek nem kicsi. Benedek meglehetősen nagy baba, legalábbis a mért adatok és a becsült súly alapján.
2. Az én medence méretem kicsi a Beni méreteihez képest - így nem tud lejjebb nyomakodni a fejével, tehát nem indul a szülés sem. ("Az ilyen kis vékony csontú, filigrán kismamáknál ez gyakori." - mondta a doki bácsi, s amely mondat első részét szívesen leíratnám vele, bekereteztetném és otthon a tükör felé helyezném, hogy az önértékelésemet mindennap simogassa az ínségesebb időkben is :) A filigrán, a vékony és én 1 mondatban, méghozzá egy orvostól? Ezt a toplistás eddigi bókjaim közé teszem az tuti! Akkor is, ha csak cuki hazugság :))
3. Egyszerűen csak jól elvan odabent, és én sem szenvedek jelen állapotomban :).

S hogy mi lesz most? 2 naponta vizsgálat és ha jövő hétfőig (június 2.) nem indul be a szülés, akkor befekszek a kórházba és megindítják. Szóval Benikém, vége a henyélésnek hamarosan! :D

Addig is:

Csók mindenkinek és NYUGI :) Előbb-utóbb megszülök!

Viharos gyorsaságú napok után nyugalmas várakozás...

A címben leírt mondat elég jól összefoglalja az elmúlt 2-3 hetet. Amellett, hogy "vészesen" közelítünk a szülés várható időpontjához, a költözéses macera és izgalom töltötte ki a napjainkat. Ja, és még a rohanós napokat megelőzte egy nagyon jó hangulatú csajos este, pontosan 1 hónappal a kiírt időpont előtt: április 26-án :). Hajni barátnőmnél babaváró bulit tartottunk, elképesztően finom kajákkal, jó hangulatban, kellett ez már nekem nagyon, innen is köszi lányok :*! Aztán a május 1-i hosszú hétvégén elkezdődött az új lakás kifestése...Nagyon jó érzés volt látni, hogy így számíthatunk a barátainkra, ugyanis Szabi velük nyomta le 4 nap alatt a lakás teljes tisztasági festését. Jó a tudat, hogy ilyen emberekkel vagyunk körülvéve, ez számomra egyre fontosabb.

Eléggé átértékelődik ám a barátság fogalma mostanság, nagyon jól látható számunkra, kik azok, akiket valóban érdekel, hogy mi van velem/velünk, akik számára ilyen "uncsi" házaspárként, lassacskán anyuka-apukaként is érdekesek vagyunk, a közös bulikon, ivászatokon, fesztiválozásokon túl is :D Van néhány ilyen fordulópont az életben, amikor néhány arc egyszerűen lemorzsolódik, mert az élet épp úgy hozza, ez néha elég keserű is tud lenni persze. Mert hogy azért az én életemben is vannak/voltak emberek, akikről úgy gondoltam, hogy na ők aztán örökké és mindig, aztán kiderül, hogy ez nem így jött ki. Ilyenkor nincsenek hibások, vagy harag, erre tényleg csak ezt a közhelyes kijelentést lehet elsütni, hogy "ilyen az élet". És ezzel együtt persze mindig vannak meglepetés figurák is, akikről mondjuk néhány évvel ezelőtt nem is hittem volna, hogy mondjuk a legközelebbi barátaim körébe kerülhetnek - vagy én az övékbe, ahogy nézzük.

Visszatérve kicsit a tényszerűbb dolgokhoz:

A festés után elkezdődött a bútorok behozatala. Elég sok új cuccot vásároltunk, ezeket napokig szerelték a család pasi tagjai. Aztán pénteken felkerültek a dobozolt cuccok is, hát biztosan mondhatom h elképesztő és félelmetes mennyiségű cuccunk van! FÉ-LEL-ME-TES!!!! Ijesztő, hogy ennyi tárgyhoz kötődünk...És hát mindennek a kipakolása...horror film volt. No de, ahogy ezeket a sorokat írom, már büszkén állíthatom, hogy otthon-érzés uralkodik a lakásban. Most már érkezhet az én kicsikém, kész a kis szobája. Itt van róla pár kép :) :

Most már nyugalomban várjuk a nagy napot, én is érzem, hogy már nincs sok időm hátra...A doki szerint a Beni 1-2 héten belül megérkezik - ez teljesen optimális lenne :). Szóval nincs más hátra, még csinosítgatjuk a lakást, és várunk-várunk-várunk...

A véghajrában...

Hihetetlen, de már csak 1 hónapom van a szülés várható időpontjáig! Ma elkezdtem összeállítani a kórházi csomagomat: külön, amiket a szülőszobára viszek és külön, amiket majd a kórházban töltött napokon fogok használni. Közben egy kicsit ráparáztam a dologra, hogy akkor most húú, ez tényleg meg fog történni, fájdalom, szülés, gyerek...te jó ég! Nagyon várom és nagyon félek, kicsit olyan ez, mint a házasság. Persze míg előbbinél a valódi fizikai fájdalomtól és a felelősségtől rettegek, addig utóbbi esetében inkább attól tartottam, hogy a döntés, amit meghozunk, vajon boldoggá tesz-e majd bennünket, nem fogom-e meggondolni magam, mint derült égből villámcsapás, aztán azt is megbánni satöbbi...Nyugtat a tény, hogy a házasságomat jónak ítélem meg, remélhetőleg ez a gyerek-téma is hasonlóképpen fog elsülni :). Szeretem a kisfiamat, ám kicsit tartok attól, hogy - főleg az elején - olyan leszek, mint egy elefánt a porcelánboltban, ám feltételezem, hogy ez így van rendjén és minden (leendő) anyuka így érez.

Kicsit rólam...Nem híztam sokat, ezt most már ki merem jelenteni. Ám ezt szerintem nem a hű de nagy odafigyelésemmel értem el, hiszen a pizza evéseim az utóbbi 9 hónapban kicsit sem csökkenek, sőt... :). Mondjuk az tény, hogy például rengeteget járkáltam ide-oda, hébe-hóba tornázgattam is, egyszóval: nem vagyok az a bepunnyadós fajta. És nem utolsó sorban: sose voltam egy nádszál, így a változás sem olyan szembetűnő valszeg :).

A véghajrát pedig nem csupán a terhességem vége felé való közeledés jelenti, de az előttünk álló következő, kb. 2 hét is. Ugyanis jövő héten vesszük birtokba az új lakást! A tervek szerint a gyors, tisztasági festés lezajlik a május 1-i hosszú hétvégén, utána pedig berámoljuk a bútorokat és a cuccokat. Ha minden jól megy, május 10-re minden készen áll majd a baba fogadására. Ehhez persze elengedhetetlen az, hogy én legalább eddig az időpontig egyben maradjak! Hát, igen, bevállaltuk, izgalmas a dolog ez kétségtelen...De hát miért éppen mi lennén a nyugis házaspár, miért épp én lennék a babaruhákat már a szülés előtt hónapokkal a szekrénybe precízen behajtogatós anyuka...Ez valahogy nem ránk vallana :). Bár azért azt el kell mondanom, hogy elég királyul intézzük az ügyeket, szervezéseket. A legapróbb részletekig megterveztünk mindent, úgyhogy ha minden igaz, egy igazán tuti kis csili-vili kecónk lesz, aminek az erkélyén mondjuk 2 hónap múlva már a legnagyobb chill-ben, kisimulva, nádszálkarcsú derékkal, tündöklő hajjal és bőrrel etethetem Benikémet:). 

Fura tárgyak

Itt nincs sorrend, és szerintem az összeírás is hosszadalmasabb lesz, mivel egy csomó dologgal kapcsolatban nagyon elnéző és engedékeny vagyok, kis gondolkodás után hajlamos vagyok értelmet keríteni az értelmetlennek látszó dolgoknak, "valaki számára ezért és azért biztosan hasznos" felkiáltással. Na de akkor íme, néhány tárgy, akikkel nem tudok elnéző lenni:

- Kismama tanga

Nem értem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mi lehet az értelme ennek a - számomra - nagyon furcsa, már-már bizarr ruhadarabnak. Oké, ha elhagyjuk a kismama jelzőt, akkor megkapjuk napjaink kétségtelenül legnépszerűbb alsóneműjét, amit a lányok/nők hatalmas százaléka visel napi szinten, télen-nyáron, kicsik, nagyok, narancsvidéken innen és túl, azokon és nem azokon a napokon egyaránt. Én az apró kis anyagdarabban nem bízom meg feltétel nélkül, már ami a higiéniát illeti, de ebbe most ne menjünk bele...Egyszerűen nem vagyok a rajongótábor oszlopos tagja. Számomra a tanga legkevésbé sem szól a kényelemről, a védelemről pedig még annyira sem. Ennek a ruhadarabnak egyszerűen nem ezek a legfontosabb tulajdonságai, ez rendben van. Legyen pici, szexi, cukkermukker, aztán készpassz. DE a kismama tanga egy kicsit sem pici. Nem cuki. Nem szexi. Ha ránézek, akkor egy olyan mamibugyi jut az eszembe róla, aminek eltávolították a legelőnyösebb tulajdonságát, mégpedig a védelmet nyújtó, haaaaatalmas popsi részt. És bumm, így született meg A cucc:

- Kismama pizsama

Tipikus példája a kismama biznisznek. Gyárts egy puha, elasztikus pizsama nadrágot, végy hozzá egy felsőrészt, ami mell alatt bővül, nevezd el kismama pizsamának és add el kétszer annyiért, mint egy sima pizsamát. Jó mi? Ezalól TALÁN kivételt képeznek azok a pizsik, amik jól használhatóak a szülés után is szoptatáskor. De ehhez kb. bármilyen elöl gombolós felső/hálóing megfelelő, illetve egy akármilyen kis nyári spagetti pántos top, amiből 1 mp alatt kiveszem a gyerek tejautomatáját...Persze az tény, hogy a növekvő pocak már nem fér bele a megszokott kis pólós pizsibe, sőt, lehet, hogy az addig nagyszerű alsó rész sem jó már. Ám helyettük a célnak tökéletesen megfelel egy nagyobb férfi póló és alsónadrág :). Télen pedig egy 1-2 számmal nagyobb sima pizsama nadrág és egy szintén 1-2 számmal nagyobb akármilyen, hosszú ujjú felső.  Íme a felesleges, ám méregdrága csodáról egy példa:

- Kismama cipő

Ezt csakúgy beírtam a keresőbe és ilyeneket dobott ki :D Szóval ma is tanultam valamit: az általam eddig csak takarítónő cipőként ismert "izének" igazából kismama cipő a becsületes neve...

Hát egyelőre ennyi :)

Leghasznosabb tárgyaim a terhesség alatt

A terhességem eddigi ideje alatt sok olyan használati tárgy került be az életembe, amik jelentősen megkönnyítették megváltozott/problémás élethelyzeteimet. Még olyan is akad közöttük, amely lehetőséget adott arra, hogy kipróbálhassak valami olyasmit, amit egyébként teljesen vállalhatatlannak tartok... :) A képek illusztrációk, nem a saját dolgaim, lusta vagyok befényképezgetni őket! Szóval:

1. Kismama farmernadrág

Nem véletlenül került listám első helyére. Kismama farmer nélkül nem nagyon tudom, hogyan érezném magam a napi rohangálások közepette...Valószínűleg rendre kelletlenül húzogatnám felfelé a csípőmet folyamatosan elhagyni akaró egyenes szárú farmereimet, amikor pedig leülnék, sokkal nagyobb területet tárnék fel magamból, mint amit a társadalom még jó szemmel néz...Ez a cucc nem csak életem legkényelmesebb ruhadarabja, de télen is szuperül védte  derekam/pocakom. Szerintem simán hordom majd szülés után is. Persze itt se mindegy, milyen típusról van szó, nálam az jött be, aminek a belsejét is lehetett állítani szélesség tekintetében. (Kismamák, ez a bolt durván drága, de én igazán jó nadrágot csak itt találtam: www.bboom.hu)

2. Szoptatós párna

Olyan ez az éjszakának, mint a nappalnak a kismama farmer. Én olyan szerencsés vagyok, hogy Kitti barátnőmtől már akkor kaptam kölcsön egy ilyet, amikor épphogy megemlítettem az alvási problémáimat. Ugyanis mindennél jobban uuuuuutálok oldalt fekve aludni. Hason <3. Esetleg háton...Na de oldalt?? Áh, soha! Ez a párna bizony sok nehézségen átsegít éjszakáról éjszakára, és persze szolgálatának ezzel még nincs vége, lásd. mellékelt ábra :)

3. Rennie

A Szent Szer. Kinek a Magne B6, kinek a vas, hát nekem a Rennie. Egy-egy átmulatott éjszaka után is hű társam volt, ám most, kismamaként értékelem csak igazán, hiszen az egyre gyakrabban jelentkező gyomorsav túltengésemet csak és kizárólag ez a cucc képes enyhíteni. Tej, vagy hideg víz? Ugyan. Csakarennie!

4. Biztonsági övterelő

Amikor először hallottam róla, élből azt gondoltam, hogy ez legalább akkora baromság, mint a... (itt most nem mondok semmit, nehogy megsértsek bárkit is :D). Aztán a kaotikus budapesti autós közlekedésben bizony hasam gömbölyödésével egyre inkább megéreztem a fékezéseket. Ezért úgy döntöttem, hogy a szülés megindulásának indokaként szeretném, ha nem egy ilyen eseményt kéne majd megnevezni, így beszereztem egy övterelőt. Nekem fogalmam nem volt, hogy működik szerintem nektek sincs, a képen persze jól  látható.

5. Kismama top

A terhesség alatt nálam szinte nélkülözhetetlen.. Én már a 6. héten megszabadultam a merevítős melltartóktól, ezzel régi álmom teljesült, mindig is utáltam magát a melltartót, soha nem értettem, valaki hogyan képes még otthon is ebben a drótmerevítős izében létezni, sőt, valaki ebben is alszik! Hogy szexi? C'mon...hiszen úgyis az a lényeg, ami benne van, hagyjuk már a MELLébeszélést (hú ez nem volt vicces, bocsánat). Szóval, végre áttértem a jó kis kényelmes, leszorítós topokra, éljen a terhesség!

+1. Keresztbe csíkos ruhák!

Kicsi vagyok? Széles a csípőm? Kajálás után látszik a pocak? Igen. Ezért mindig is mellőztem a keresztbe csíkos felsőket, tunikákat, szoknyákat. Na de most! Mivel jelen állapotomban a kerekded vonalak cukik, a hatalmas pasa-hasam és az amúgy sem kis fenekem inkább számtalan erényem sorát gazdagítják (tudom-tudom... :D), igenis hordok csíkos dolgokat!

Hát valami ilyesmi :) Legközelebb összegyűjtöm az ellen-listát is, azaz a legnevetségesebb/legfeleslegesebb cuccokat is, amikkel találkoztam ezidáig.